Varju László megsértette Papcsák Ferenc jó hírnevét

A Fővárosi Ítélőtábla szerdán helybenhagyta az elsőfokú bíróság korábbi ítéletét, miszerint Varju László korábbi MSZP-s, most független képviselő, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa megsértette Papcsák Ferenc (Fidesz) jó hírnevét.

Varju 2010-ben Politikai üldözés kezdődik címmel jelentetett meg közleményt, ez volt a per tárgya.

A személyiségi jogi perben Varju Lászlót 650 ezer forint és kamatainak megfizetésére kötelezte a bíróság, továbbá egy bocsánatkérő közleményt kell közzétennie.

Az ítélet szerint a DK politikusa megsértette Papcsák Ferenc jó hírnevét következő állításaival: "Elszámoltatási kormánybiztos: rablóból pandúr?", továbbá "Papcsák Ferenc ügyes ember, mert idáig minden egyes ügyben az ő emberei vitték el a balhét, nem ő...; 2002-ben nem őt ítélték el, hanem a legjobb emberét, az egyik polgármestert Szabolcs megyében, aki pénzért vett szavazatot Papcsák Ferencnek."

A fideszes országgyűlési képviselő, Zugló polgármestere úgy reagált: örül a jogerős ítéletnek, egyrészt mert megint kiderült, hogy Varju László vádaskodása nem állja meg a helyét, másrészt mert jótékonyságra költheti a megnyert összeget.

Jelezte: zuglói, halmozottan hátrányos körülmények között élő családoknak ajánlja fel azt a pénzt, amit Varju László köteles megfizetni az elvesztett pert követően.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.