Varga Mihály: hatvan csontváz már kiesett

Körülbelül hatvan, a költségvetést terhelő tétel került elő "nem várt meglepetésként" az előző kormányzat időszakából a miniszterelnök tárcalátogatásai során - közölte Varga Mihály, a gazdasági tényfeltáró bizottság vezetője. Reméli, hogy büntetőjogi következménye is lesz a tényfeltárásnak.

Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Hír TV Kontraszt című műsorában példaként említette: Bajnai Gordon még kormányfőként Washingtonban úgy ajánlotta fel, hogy további csapatokat küld Magyarország Afganisztánba, hogy az ígéret költségvetési tétele nem volt megtervezve, sőt a Honvédelmi Minisztérium vezetésével sem egyeztettek.

Varga Mihály egy márciusi sajtótájékoztatón

Emellett több minisztériumnál is olyan autóbeszerzések történtek, amelyek "rendkívül előnytelen" lízingszerződéseket tartalmaznak - mondta Varga Mihály, aki a további tételek között szólt az egyházi iskolák finanszírozásáról. Az államtitkár közölte, bízik abban, hogy ha mindezt listázni tudják, jövő hét végére elkészülhet az általa vezetett bizottság írásos anyaga. Hozzátette, reméli, hogy büntetőjogi következménye is lesz a tényfeltárásnak.

(Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden közölte az MTI-vel, hogy befejezte a gazdasági folyamatok értékelését a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, de a miniszterelnök tárcalátogatás-sorozatán "számos gyanús ügy" került elő, amelyek elemzése még folyamatban van.)

A Hír TV vasárnap esti műsorának vendége volt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes is, aki a közigazgatás átalakításával kapcsolatban egyebek mellett arról beszélt, hogy a 2011. január 1-jén létrejövő kormányhivatalok kettős irányítás alatt fognak működni.
Például egy kormányhivatal mezőgazdasággal foglalkozó főosztályának szakmai irányítása a Vidékfejlesztési Minisztérium feladata lesz, míg az általános igazgatási kérdésekben a kormányhivatal vezetője, így áttételesen a közigazgatási és igazságügyi miniszter alá tartozik majd - ismertette.

Hangsúlyozta, az úgynevezett kormányablak nem szüntet majd meg ügyfélszolgálati irodákat, a kormányhivatalok ügyfélszolgálatai ugyanis "pluszként" jönnek létre. Navracsics Tibor kérdésre válaszolva kijelentette, hogy az új kormányzati szerkezettel olcsóbb lett a minisztériumok működése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.