Van remény, itthon maradnak a fiatal orvosok?

Ha folytatódik a béremelés, maradhatnak Magyarországon is orvosok – véli a rezidensek szövetsége.

Kissé mérséklődött a fiatal végzős orvosok elvándorlási kedve, bár ez a jelenség az országos statisztikákban még nem látható – közölte Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, amikor csütörtökön ismertette a szervezet hatodévesek körében végzett felmérésének adatait. Az orvosi egyetemet elvégzők huszonnyolc százaléka idén sem lép be a szakképzési rendszerbe. Azaz ők valószínűleg az országhatáron kívül vállalhatnak munkát.

Az év első felében 15 százalékkal több orvos távozott az országból, mint tavaly ilyenkor. Ennek ellenére Papp Magor bízik abban, hogy a rezidensfelmérésből érezhető bizakodó hangulat átragad az orvostársadalom más rétegeire is. Mindennek feltétele, hogy kormány folytatja 2013-ban is az egészségügyben a bérek rendezését. Papp Magor a miniszterelnök kijelentésére, amely szerint 2014-ben tömegével jönnek majd haza a külföldön dolgozó magyarok, úgy reagált: amennyiben a béremelés folytatódik, és biztosítottak lesznek az orvosok szakmai előmenetelének feltételei, van erre esély. A szövetség felmérése szerint a külföldön dolgozók megfelelő körülmények mellett hazacsábíthatók, ugyanakkor jelen pillanatban 58 százalékuk egyáltalán nem tervezi, hogy két éven belül hazajön, csupán 2 százalék biztos ebben.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a fiatal orvosok körében továbbra is erős az elutasítottsága a hálapénznek. 

Papp Magor arról is beszélt az újságíróknak, hogy csütörtökön találkoztak Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterrel, akinek az orvosi szakképzés tanrendjének felülvizsgálatára eseti bizottság felállítását javasolták. Papp Magor azt mondta: a miniszter támogatta kezdeményezésüket, hogy a közeljövőben munkához láthasson az új testület. A szövetség egységes képzési rendszerért lobbizott. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.