Van-e köze a Zsolnay gazdájának a hamis órákhoz?

Büntetőeljárás folyik a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. tulajdonosa ellen - írja a Pécsi Stop. A hírportál a Fővárosi Főügyészségtől kapott információra hivatkozva azt közölte: Bachar Najarit áru hamis megjelölésének bűntettével vádolják; a per szeptember 9-én kezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Az újság úgy tudja, hogy hamis órák ezrei miatt állították elő és hallgatták ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói Bachar Najarit. Az ügy szálai még 2011-be nyúlnak vissza, akkor egy svájci cég magyarországi telephelyein 50 millió forint értékben foglaltak le, 9 ezer, hamis márkajelzésű órát. (Najari az e-cegjegyzek.hu szerint a luxusórákat forgalmazó Ungaro Swiss Kft. tagja, és a szintén az órabizniszben tevékenykedő Cornavin Hungary képviseletre jogosult személye.)

Megpróbáltunk kapcsolatba lépni a Zsolnay tulajdonosával, hogy megkérdezzük őt a perről, ezért kerestük feleségét, Cséplő Petrát, ám – a gyár irányításában aktívan részt vevő asszony – a telefont nem vette fel, üzeneteinkre pedig kitérő válaszokat adott.

Ismert, hogy a Zsolnay 74,5 százalékos tulajdonrészét 2013 februárjában 180 millió forintért vásárolta meg a pécsi önkormányzattól a szír származású, svájci állampolgárságú, Bachar Najari, aki Magyarországon él, és főképp órakereskedelemmel foglalkozik. Az évek óta veszteségesen gazdálkodó Zsolnay helyzete nem javult a tulajdonosváltással. A patinás gyár továbbra is veszteséges, s csökken a foglalkoztatottak száma, ma már legfeljebb 170-en dolgoznak az üzemben.

A cég eredményeiről, terveiről, fejlesztéseiről hiába kérdeztük többször is az rt. irányítóit, ők sosem válaszoltak kérdéseinkre. Amiképp arra sem, hogy a cég tulajdonosa miképp érintett a hamis órák lefoglalásának ügyében.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.