Váltást követelnek a Zsókavár utcában

A vadonatúj 69-es villamosvonalat a váltókkal 1973. december 29-én adták át az új lakótelep lakásaihoz a XV. kerület lakóinak. A felújítások azonban azóta is elkerülték ezeket a berendezéseket. Ez ellen próbálnak tenni a Zsókavár utcának és környékének lakói, akik a folyamatos zaj, csikorgás és kattogás miatt léptek akcióba. 

A helyi lakók május 7-én este 18:00-kor felajánlják a 42 éves talpfákat az újjáépülő Közlekedési Múzeumnak. Kinagyított posztereken, utcai fotókiállítás keretében hívják fel a közvélemény figyelmét a helyi lakók az elöregedett villamospályára. Eddig 200 támogató aláírás gyűlt össze.

A Zsókavár utcai villamos-végállomáshoz kapcsolódó váltók évek óta sok bosszúságot okoznak a lakóknak és a villamosvezetőknek egyaránt. Utóbbiak gyakran csak segítséggel tudják átállítani az elöregedett berendezéseket. Most együttesen kérik az önkormányzattól a váltók cseréjét. 

A kezdeményezők szerint a probléma több mint 1500 lakást, így körülbelül 6-7 ezer embert érint közvetlenül. Ebben nincsenek benne azok, akik naponta a környéken közlekednek, vásárolnak vagy az orvosi rendelőt látogatják. Emellett a jegy- és bérletautomata hiányát is felvetik, ami komoly nehézségeket okoz, mióta bezárták a közeli bérletpénztárat is.

 

 

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.