Valódi önkéntes katonákat ígér az MSZP

Csak szavakban tekinti nemzeti ügynek a honvédelmet az Orbán-kormány, valójában ezen a területen eddig nem történtek érdemi lépések, csupán hangzatos ígéretek és PR-intézkedések - legalábbis ezt állítják a szocialisták.

"Az Orbán-kormány kérkedik az önkéntes tartalékos rendszer felállításával - melynek alapjait a szocialista kormány teremtette meg -, ám az egyébként szükséges rendszert mutáns és torz formában állították fel úgy, hogy pár száz tényleges önkéntes belépőn felül a nyugdíjas státuszuktól megfosztott, megalázott szolgálati nyugdíjasokat kényszerítették belépésre" - olvasható az MSZP szombati közleményében.

A Demeter Mária elnökségi tag által jegyzett dokumentum szerint pusztán kérkedés, hogy a Honvédség költségvetése 2016-tól minden évben minimálisan emelkedhet. "És addig? Azon felül, hogy máris elvontak egy teljes évi költségvetésnyi pénzt a honvédelemtől, 2016-ig reálértéken még tovább csökken a tárca büdzséje. A fejlesztésekre szükség van, bár továbbra sem magyarázza semmi a kormány ezzel kapcsolatos 3 éves tétlenségét, de hol a forrás hozzá? A kormány részéről komolytalan csupán a hadrendből kivont technikai eszközök esetleges értékesítésére alapozni a fejlesztéseket" - fogalmaz  közlemény.

A szocialisták szerint az Orbán-kormány hiába kérkedik azzal, hogy a Honvédség állományából kilépni kényszerülők számára garanciát biztosít, hogy ezt követően a közszolgálatban helyezkedhessenek el, erre valójában az érintetteknek nincs esélyük.

"A 2014-es kormányváltást követően mind a honvédelmi mind a rendvédelmi állományban szolgált, igazságtalanul meghurcolt szolgálati nyugdíjasok nyugdíjas státuszát visszaállítjuk, a juttatásukat sújtó 16%-os levonást megszüntetjük és társadalmi szempontból méltányos új típusú szolgálati nyugdíjrendszert vezetünk be! Valódi önkéntességen alapuló tartalékos rendszert valósítunk meg! Azoknak, akik úgy döntenek, hogy egész életüket a haza szolgálatának szentelik, az ehhez méltó megbecsülést, és a valódi élethivatásszerűséget nyújtó katonai életút lehetőségét biztosítjuk" - zárul a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.