Választókerületi felelősöket nevez ki az MSZP

Mind a 106 egyéni körzetben választókerületi felelősöket nevez ki az MSZP elnöksége szeptember végéig, a szocialisták ezzel megkezdik a felkészülést a parlamenti választásokra.

Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető csütörtökön újságíróknak elmondta: a választókerületi felelősök többsége a szocialista párt egyéni jelöltje lehet 2014-ben, ehhez azonban teljesíteniük kell azokat a feladatokat, amelyeket részletesen meghatároznak számukra. Feladatuk lesz a többi között a választási felkészülés koordinálása, helyi politikai akciók szervezése.

A pártelnök tudatta: ősszel mind a 106 egyéni választókerületet felkeresi, hogy részletesen is megbeszéljék az elvégzendő feladatokat, amelyek teljesítését ellenőrizni fogják. Mivel a következő voksolást az egyéni választókerületekben kell megnyerni, a választókerületi felelősöktől elvárja, hogy "felszántsák" körzetüket - jelezte, hozzáfűzve, hogy a teljesítménykényszer miatt senki sem érezheti bebetonozva a pozícióját.

Hangsúlyozta, hogy az MSZP sosem fogott még hozzá a választási felkészüléshez ilyen hamar. Mostanra viszont elkészült az ehhez szükséges stratégia és a megyei szervezetek állapotfelmérése. Kitért arra, hogy folytatódik az a képzési program is, amelynek részeként eddig az MSZP vezetőit készítették fel nyilvános szerepléseikre, de ezt a tréninget az egyéni jelöltekre is kiterjesztik majd.

Beszámolt arról, hogy az MSZP ősszel már ismertetett Kelet-Magyarország-programja és Budapest-stratégiája után programot készít a nyugat-magyarországi és a dél-dunántúli régió számára, valamint a balatoni térség fejlesztésére. Emellett egy konferenciasorozat részeként részletes gazdasági terveiket is nyilvánosságra hozzák szeptember végéig. A mindezekből összeálló Ajánlat Magyarországnak elnevezésű pártprogramot - amelynek vázlatát már bemutatták - március 15-ig véglegesítik.

Mesterházy Attila arról is beszélt: bár az MSZP változatlanul ellenzi, hogy a választási részvételt előzetes regisztrációhoz kössék, arra számítanak, hogy a Fidesz-KDNP emellett dönt. A szocialisták ezért külön stratégiával és kampánnyal készülnek a regisztrációra, tudva, hogy emiatt a megszokottnál korábban kezdődik majd a kortesekdés.

Kérdésre válaszolva kifejtette: úgy gondolja, ha kell, az MSZP egyedül is képes a kormányváltásra, de továbbra is készek a programalapú együttműködésre más demokratikus szervezetekkel, pártokkal. "A szövetséggel egy probléma van (...), hogy van egy demokratikus ellenzéki párt, amelyik nem akar együttműködni: az LMP. (...) Mi tiszteletben tartjuk az LMP-nek ezt a döntését, nem is tehetünk mást" - mondta, hangsúlyozva, ez nem változtat a nyitottságukon.

Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy az MSZP egy párton kívüli kormányfőjelöltet támogasson - akár Bajnai Gordont -, úgy válaszolt: 2014-ben az lesz a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje, akivel nyerni lehet, de hogy erre ki a legalkalmasabb, ma még nem tudni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.