Valamelyest enyhült a záhonyi határhelyzet

A kedd délutánihoz képest szerda reggelre valamelyest javult a helyzet a záhonyi határállomás előtt, ahol szombat óta legalább húsz órát kell várakozniuk az Ukrajnába tartó kamionoknak - közölte a rendőrség.

A várakozási idő négy órát csökkent szerdára, mivel kedd délután még huszonnégy órát kellett várniuk a teherautóknak, hogy átléphessenek a szomszédos országba - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Az elmondásuk szerint 2011. január 30-a reggel óta várakozó Olekszandr Komaro (j) és Majlo Szava ukrán kamionosok burgonyát főznek járművük fülkéjében
Záhony, 2011. február 1. Az elmondásuk szerint 2011. január 30-a reggel óta várakozó Olekszandr Komaro (j) és Majlo Szava ukrán kamionosok burgonyát főznek járművük fülkéjében Magyarország és Ukrajna záhonyi határátkelőhelye előtt. A hivatalos közlemények szerint változatlanul 20 óra, míg a helyszínről származó információk szerint ennek akár a többszöröse is lehet a várakozási ideje az Ukrajnába tartó kamionoknak a Záhony és Csap közötti határállomáson. A járművek több kilométer hosszúságban torlódtak fel. Magyar Vöröskereszt teát és kekszet oszt a sofőröknek, illetve mobil vécéket is kihelyeztek. MTI Fotó: Balázs Attila

A Záhony-Csap határállomáson mintegy hatszáz kamion vár arra, hogy átmehessen Ukrajnába, a teherautók hozzávetőleg hat kilométeres sorának vége Tiszabezdéd és Tuzsér között áll a 4-es főúton.

A pénteken kialakult torlódást az okozza, hogy az ukrán hatóságok által elrendelt szigorított vámvizsgálat a korábbinál lényegesen több ideig tart.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.