Valaki lézerrel zavarja a pilótákat Ferihegyen

Jelentősen megszaporodott a nyár eleje óta azon esetek száma, hogy ismeretlenek lézerfénnyel zavarják a fel- és leszálló gépek pilótáit a Liszt Ferenc repülőtér körzetében - közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI)

Mint írták, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. jelentései alapján az év első felében csökkent ezeknek az eseteknek a száma, de a nyár eleje óta ismét több bejelentés érkezik a pilótáktól. Magyarország több főváros környéki településéről heti rendszerességgel irányítanak vakító lézerfényt a közlekedő repülőgépekre.

Ezzel az RRI tájékoztatása szerint az elkövetők bűncselekményt követnek el és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt akár három évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetők.

Közlésük szerint tavaly júniusban a repülőtéri nyomozók tetten értek egy fiatal férfit, aki az üllői vasútállomásról több napon át irányított zöld lézerfényt a leszálló repülőgépekre, mellyel nagymértékben zavarta a repülőgép pilótáinak biztonságos landolását. Az üllői elkövető tettenérésével és büntetőeljárás alá vonásával, az eset nyilvánosságra hozatalával az RRI tavaly nagymértékben csökkentette a lézertámadásokat. Idén szeptemberben a bűnügyi szolgálat akciót tartott az ilyen jellegű cselekmények megszüntetése, és az elkövetők elfogása érdekében.

A nyomozók megállapították, hogy nincsenek visszatérő helyszínek, ami megnehezíti a lézerfényt repülőgépekre irányítók azonosítását, illetve tettenérését.

Az elmúlt hetekben a pilóták és a légiforgalmi irányítók közti rádióforgalmazás adatai szerint a pilóták többször jelezték a közelkörzeti légiirányítóknak, hogy lézerrel világítanak a szemükbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.