Vakcinaterjesztés rendőrautókkal

A rendőrség is besegít az új influenza elleni vakcina szállításába. Péntektől újabb 203 oltópont nyílik országszerte a meglévő 29 hely mellé, kórházakban, egyes szakrendelőkben.

Mindezt az egészségügyi miniszter, Székejy Tamás jelentette be csütörtökön. Az oltópontok működtetésének részleteit személyesen egyeztette az érintett intézmények vezetőivel, így elvben zökkenőmentes lehet az egészségesek kampányoltása.

A miniszter elmondta, az oltópontok, valamint a háziorvosok és a patikák zökkenőmentes vakcina-ellátásába a rendőrség is besegít. Az ÁNTSZ 80 kistérségi intézetéhez közeli rendőrkapitányságok előzetes egyeztetés alapján hűtőtáskákban szállítják a szükséges mennyiséget oda, ahová az egészségügyi hatóság autói már nem jutnának el. Az ÁNTSZ szakemberei csomagolják, és a célállomás szakképzett munkatársai bontják a csomagot.

Lapunknak Falus Ferenc országos tisztifőorvos elmondta: mintegy 30 ezer helyre kellene folyamatosan eljuttatni a vakcinát, eddig ezt csak tíznapos határidővel tudták teljesíteni, s ezt is csak úgy sikerült tartani, hogy a gyógyszertárak és a háziorvosok egy része maga vitte el saját megrendelését a kistérségi intézetek raktáraiból.

A rendőrség maga ajánlotta, hogy besegít az oltások terítésben, az ÁNTSZ pedig megköszönte, és él is a lehetőséggel. Így a korábbi tíznapos szállítási határidő egy-másfél napra csökken. A gyakorlatban az ÁNTSZ kistérségi intézeteinek mindegyikére körülbelül száz ellátóhely jut, egyetlen vakcina-szállító autó pedig legfeljebb 30 helyre viheti ki az oltást egy munkanap alatt. A rendőrség szükség esetén mintegy kétszáz gépkocsival segítheti ezt a munkát.

Arra a kérdésre, miért nem inkább a gyógyszer-nagykereskedők ajánlkozását fogadták el a vakcina-szállításra, Falus Ferenc azt mondta: mert lényegesen nehezebb lenne megszervezni. A nagykereskedők nem szállítanának az oltópontokra, csak a patikáknak, ráadásul újabb depót kellene létesíteni, ahonnan a nagykereskedők megtölthetnék az autóikat.

Újabb haláleset

A vasárnap Debrecenben elhunyt, vesetranszplantácón átesett nő szervezetében is kimutatták a H1N1 vírust. Ezzel ő lehet a kilencedik halottja Magyarországon az újinfluenza-járványnak. Székely Tamás egészségügyi miniszter, illetve Molnár Kornélia, az ÁNTSZ helyettes tisztifőorvosa a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón azonban még nem tudta megerősíteni, hogy a beteg halálát valóban a vírus okozta. A halott vizsgálata még tart.

Tegnap este Falus András akadémikus, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója a vírus veszélyességére hívta fel a figyelmet. Mint mondta: a kórokozó igen gyorsan terjed, veszélyes szövődményeket okoz, ugyanis nagy aktivitással támadja meg a tüdő sejtjeit, ami tüdővérzést okoz. Az akadémikus szerint további veszélyt jelent a hosszan tartó, lenyomhatatlan láz, amely a szívet és a vesét teszi tönkre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.