Vagyonosodási eljárást kezdeményeznek Orbán Viktor ellen

Gyurcsány Ferenc azzal vádolja Orbánt, hogy politikai pályafutásának jelentős részében olyan jövedelmekhez jutott hozzá, amelyek túlmutatnak a vagyonnyilatkozatában megjelenő hivatalos jövedelmeken.

Négy, a Demokratikus Koalícióhoz tartozó parlamenti képviselő kezdeményezi, hogy az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottsága indítson vagyonnyilatkozati eljárást Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben – mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc.

Az ellenzéki párt elnöke kijelentette: azzal vádolja a kormányfőt, hogy politikai pályafutásának jelentős részében olyan jövedelmekhez jutott hozzá, amelyek túlmutatnak a vagyonnyilatkozatában megjelenő hivatalos jövedelmeken, és amelyek nélkül nem igazolható a vagyongyarapodása.

A miniszterelnök idei, illetve felesége legutóbb nyilvánosságra hozott, 2010-es vagyonnyilatkozata alapján Gyurcsány Ferenc úgy számolt, hogy kettejük "vásárolt" vagyona legalább 310-330 millió forint.

"Orbán Viktor idegen pénzekből gazdagodott, Orbán Viktor korrupt politikussá vált" - mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint a kormányfő számadással tartozik, hogy miből futotta 24 év alatt több mint háromszázmilliós magánvagyonra. "És akkor még nem említem" azokat a vagyonelemeket, amelyek "minden feltételezés szerint" nem saját nevén, hanem környezetében, felcsúti ismerősök, Simicska Lajoshoz köthető személyek tulajdonában vannak, de "okkal feltételezzük", hogy a tulajdonjogot Orbán Viktor javára gyakorolják - folytatta a DK elnöke.

Szavai szerint a miniszterelnök felnőtt életének legnagyobb részét politikusként töltötte, nevén vállalkozás, vállalkozásból befolyó érdemi bevétel nincs, mint ahogy "érdemi írói munkássága" sincs, politikusi tevékenységéből származó bevételei azonban nincsenek arányban az ő és családja elmúlt 24 évben felhalmozott vagyonával.

Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatóján kormányzati és állami szintre emelt korrupcióról beszélt, és ennek fő felelőseként a miniszterelnököt nevezte meg. "Én a magyar politika egyik legkorruptabb emberének Orbán Viktort tekintem" - jelentette ki.

Ő áll az élén annak a politikai erőnek, amelyik súlyosan sérti a demokratikus versengés alapvető szabályait és egy civil szervezet mögé bújva több száz millió forintos kampányt szervez, hogy lejárassa ellenfeleit - mondta Gyurcsány Ferenc. Azt mondta, meg kell tudni, hogy a Civil Összefogás Fórumnak miből telik több száz millió forintos kampányra. Szerinte "ez a pénz piszkos pénz", forrását minden bizonnyal a Fideszhez köthető politikai körökben, magában a pártban, annak alapítványában, esetleg a Fidesz "tisztességtelen akaratával" meggazdagodott vállalkozásoknál kell keresni.

Orbán Viktor annak a kabinetnek a feje, amelyik a választások előtt hónapokkal sok száz millió forintos, a kormánypártok érdekeit szolgáló kampányt szervez, ami a demokratikus választási rendszer súlyos megsértése - tette hozzá a DK elnöke. 

Azt is mondta, hogy a kormányhoz tartozó politikusok és holdudvar nem egyszerűen "tisztességtelenül vállalatokat privatizál, hanem privatizálta magát a törvényhozást".

Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország számos mély válságjelenségtől terhelt ország lett az elmúlt években, ahol a politikai osztály is súlyos és mély erkölcsi válsággal is küzd. Az "ősbűn" szerinte 1993-ban történt, a Fidesz-székház eladásakor, az értékesítésből befolyt összeg meghatározó hányada ugyanis magánkasszákba vándorolt, "jelentős részben Orbán Viktor családjához". Ez volt az a "harsona", ami arra indította a politikai pártok többségét, hogy megengedhető bűnnek tartsák, hogy közpénzből magánpénzt és pártpénzt csináljanak - ismertette álláspontját Gyurcsány Ferenc.

Azt mondta, az elmúlt években sokszor kiállt a pártokat beszövő pénzügyek átláthatóvá tételéért, ami miatt sok vitája volt, többek között saját korábbi pártjával, az MSZP-vel is. E vitában alulmaradt, ezért alapított új pártot 2012-ben, mert a DK-n belül más mércét akart érvényesíteni - mondta. Tudatta, nincs kétsége afelől, hogy például az LMP vagy az Együtt távol tudja magát tartani a nem tisztázott eredetű pénzektől, ahogy bízik abban is, hogy az MSZP Mesterházy Attila elnök vezetésével, "talán kevésbé látványosan", de képes volt hasonló változásokra.

Kérdésre közölte, nem kezdeményez vagyonosodási vizsgálatot szocialista politikusok ellen; ha további hasonló vizsgálatot indítványoznak, azoknak alanyai a Fidesz vezető politikusai lesznek, akiknek az elmúlt években sok tízmillió forintos vagyonuk lett.

Egy másik kérdésre Gyurcsány Ferenc kijelentette azt is: vagyonát tisztességesen és törvényesen szerezte.

Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője erre reagálva budapesti sajtótájékoztatóján felidézte: körülbelül tíz évvel ezelőtt, a szocialista többségű parlament idején teljes körűen kivizsgálták Orbán Viktor vagyoni helyzetét, és semmiféle elmarasztalás nem történt. A Fidesznek és a párt elnökének nincs takargatnivalója - jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc jobban tenné, ha vádaskodások helyett inkább válaszolna a Simon-üggyel és a paksi atomerőművel kapcsolatos kérdésekre - mondta a kormánypárt szóvivője. Előbbiről szólva közölte: a baloldalon 11 napja titkolóznak a Simon Gábor volt szocialista politikus osztrák számláján lévő pénzről. Mivel Gyurcsány Ferencnek államtitkára volt Simon Gábor, ezért a magyar társadalom a volt kormányfőtől is várja a válaszokat azokra a kérdésekre, hogy kitől származtak a százmilliók, honnan érkezett az osztrák számlára a pénz, és tudott-e róla az akkori szocialista pártvezetés - tette hozzá.

A paksi erőművel kapcsolatban arról beszélt, hogy egy Gyurcsány Ferenchez köthető cégcsoport bizonyos szerződésekkel "80 millió forintot talicskázott ki" Paksról. Ez is azt támasztja alá - folytatta -, hogy 2010-ig, amíg "kitalicskázhatták" a pénzeket, "rendben volt" Paks a baloldalnak, ám miután a Fidesz "elzárta a csapokat", "hirtelen büdös lett" nekik Paks. "Nemcsak a lóláb lóg ki, hanem a ló is" - fogalmazott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.