Vagyonnyilatkozat: elfogadták Zsiga Marcell magyarázatát

Zsiga megmagyarázta érdekes házvásárlását, így megszüntették ellene az eljárást a parlamentben.

Megszüntette a vagyonnyilatkozati eljárást Zsiga Marcell fideszes képviselő ellen a parlament mentelmi bizottsága, miután megalapozottnak találták a politikus írásos tájékoztatóját – tájékoztatta Rubovszky György KDNP-s bizottsági elnök a Népszabadságot a testület zárt ülése után. A kereszténydemokrata politikus azonban nem kívánt válaszolni arra a kérdésünkre, hogy Zsiga Marcell tájékoztatójában pontosan mit szerepelt.

Korábban a Blikk számolt be először arról, hogy Zsiga Marcell vagyonbevallása meglehetősen érdekes kérdéseket vetett fel. Az iratok szerint úgy vett egy 40 millió forintos házat, hogy a tavalyi vagyonnyilatkozata alapján erre nem volt pénze, és az idei alapján sem keresett annyit, hogy ilyen értékű ingatlanvásárlásra igazolható fedezete legyen. A fideszes politikus a cikk megjelenése után azzal védekezett, hogy valójában csak a ház fele az övé, a másik felét a felesége fizette ki. Zsiga elismerte, hogy az októberben vett ház 40 millióba került, de állítása szerint ebből csak 20 milliót fizetett ő, a többit a felesége állta. A saját részével kapcsolatban pedig azt hangsúlyozta, hogy a ház feléért általa kifizetett húszmillióból tíz már korábban megvolt – ez szerepelt is 2011-es bevallásában –, a fennmaradó tízmilliót pedig állítása szerint a fizetéséből spórolta össze az elmúlt hónapokban.

A Blikk írása nyomán vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeztek a képviselő ellen, a hatályos szabályok szerint Zsigának írásos válaszban kellett megmagyaráznia az ügyben illetékes mentelmi bizottságnak, hogy rendelkezett elég forrással és jövedelemmel a ház megvételéhez. A korábbi eljárások esetén a politikusoknak legfeljebb pontosítaniuk kellett a nyilatkozatukat, így történt ez Orbán Viktor miniszterelnök esetében is, aki csak sokadik megkeresésünk és vagyonnyilatkozati eljárásunk kezdeményezése után tette egyértelművé hitelállományának mértékét.

A vagyonnyilatkozati szabályozást idén januártól szigorították, ennek értelmében akár a képviselői mandátumától is meg lehet fosztani azt, aki vagyonbevallásában „lényeges adatot vagy tényt szándékosan valótlanul közöl". A mostani eljárást az illetékes testület megszüntette, tehát az esetnek nincs következménye: elfogadták a fideszes politikus magyarázatát.

Az ellenzék nem szavazta meg a határozatot. Kifogásolták, hogy az ülést olyan időpontban tartották, amikor az LMP-frakció megszűnése miatt egy ellenzéki képviselő hiányzik az egyébként paritásos (egyenlő számú kormánypárti és ellenzéki tagból álló) bizottságból. Zsiga Marcell az MSZP-s Göndör István és a jobbikos Szabó Gábor szerint sem adott megnyugtató választ a kérdésekre.

Zsiga Marcell korábban azzal került a híradók élére, hogy egy újságírói kérdésre kijelentette: szerinte 47 ezer forintból is meg lehet élni. Mondta mindezt úgy, hogy a képviselő (aki egyébként Miskolc alpolgármestere) közel 1,7 millió forintot keres havonta. Zsigát később azzal vádolták, hogy újdonsült háza előtt „hirtelen” állami pénzből aszfaltozták le a korábban rossz burkolatú utcát. A politikus a vele kapcsolatos kritikákra azt mondta: lelkiismerete és becsülete tiszta, a rágalmakért pedig jogi úton vesz elégtételt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.