Vagyonosodási eljárást akar Papcsák ellen a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezi, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottsága indítson vagyonnyilatkozati eljárást Papcsák Ferenc fideszes képviselő ellen. Az ellenzéki párt egyúttal felkéri a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy folytasson le vagyonosodási eljárást a zuglói polgármesterrel szemben – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a DK szóvivője.

Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: Papcsák Ferenc a sajtónak azt állítja, hogy nem lát bele az ügyvédi irodájának a működésébe, amelyből bruttó 160 millió forintos osztalékot vett ki 2013-ban. "Tovább tarkítja a történetet", hogy - a DK szerint összeférhetetlenségi problémákat felvetve – a politikusnak a Veszprém megyei önkormányzattól van érvényes megbízási szerződése, "sőt a kormány egyéb alapítványaihoz is szervesen kötődik Papcsák Ferenc ügyvédi irodája" – jelentette ki.

Gréczy Zsolt azt mondta, az ügyvédi irodának a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványával (MVA) van kapcsolata, miközben a politikus az MVA egyik alapítványában és cégében is tisztségviselő. Rejtélyesnek nevezte, hogy az MVA által létrehozott hálózathoz tartozó Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumát a képviselő vezeti, aki ezért a tisztségéért 2013-ban havi bruttó 500 ezer forintot kapott.

Az Index hétfőn azt írta, hogy Papcsák Ferencnek, aki számításaik szerint tavaly a legjobban kereső képviselő volt, a legnagyobb bevétele az ügyvédi irodájából származott. A képviselő, aki Zugló polgármestere is egyben, 2013-ban havonta átlagosan bruttó 15,5 millió forinttal lett gazdagabb; más bevételei mellett, egyedül az ügyvédi irodájából bruttó 160 millió forint osztalékot vett ki – közölte a portál. Az Index beszámolója szerint Papcsák Ferenc telefonon válaszolt néhány kérdésükre, későbbi kérdéseikre viszont nem, hanem perrel fenyegette meg őket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.