Vágányzár a körúton

Többször felújították a 4-es–6-os villamos pályáját, augusztus elején azonban újra felbontják a síneket. A munkák mintegy 350 millió forintba kerülnek. Mostanra kiderült, nem pótolják pontonhíddal a lezárt Margit hidat: már az engedélyezési eljárásra sincs elég idő.

A pontonhíd engedélyezése két lépcsőben történik, a tervjóváhagyás és a létesítés engedélyeztetése hatvan, üzembe helyezése és használatbavétele pedig további harminc napot vesz igénybe - tudatta lapunkkal a Nemzeti Közlekedési Hatóság.

Az előírások szerint a vízi úton csak a legnagyobb úszólétesítmények biztonságos, napi többszöri áthaladását biztosító, nyitható hajóhidat lehet építeni. A pontonhíd megnyitásánál (ami az összeszereléssel együtt egy-egy órát venne igénybe) figyelembe kell venni a szárnyas, a séta- és a külföldi kabinos hajók, valamint a fővárosban a Margit-sziget és a Nemzeti Színház között közlekedő sétahajók menetrendjét és a nemzetközi teherhajókat is.

A Margit híd pontonnal történő kiváltását egyébként öt évvel ezelőtt vetette fel és dolgozta ki részleteiben egy cég. A főváros azonban akkor hallani sem akart annak megvalósításáról.

Újra felújítják Budapesten a síneket a 4-es-6-os villamos pályáján augusztus elején. Öt éve már felújították, és részben három éve is - hangzott el a TV2 Tények című műsorában. Az indoklás szerint azért kell újra elvégezni a munkát, mert ahol a síneken autók járnak át, ilyen például a Blaha Lujza tér is. Ezeken a helyeken gyorsabban tönkremennek a sínek.

Nem csak a Blaha Lujza térnél tört ki az aszfalt a sín mellett, hanem a Nyugatinál is hasonló a helyzet. A sínek az olyan kereszteződésben vannak a legrosszabb állapotban, ahol nemcsak a villamos, de óránként több ezer autó és busz is átmegy rajtuk.

A Blaha Lujza téren éppen öt éve bontottak a markológépek a síneket. Azután három éve az összes megállóban újra kicserélték a sínpárokat a combinók miatt. És most megint ki kell cserélni a síneket: Augusztus 1. és 19. között a Moszkva tér és Blaha Lujza tér között több helyen is. A munka - a tudósítás szerint - mintegy 350 millió forintba kerül majd.

Közben a fővárosi ellenzék azt is nehezményezi, hogy a Budapestet irányító többség megint bebizonyította, hogy csak hangulatjavító ötletei vannak. Eredetileg ugyanis a 4-es-6-os villamosokat Volvo-buszokkal akarták pótolni, de miután azok nem férnek el a síneken. Így marad az Ikarus, légkondicionálás nélkül, a nyár közepén, a rekkenő hőségben.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.