Vadonatúj korlátozás politikai civileknek a Fidesztől

Megtiltotta a szentendrei alpolgármester, hogy a város önkormányzati testületében három hellyel rendelkező Társaság az Élhető Szentendréért Közhasznú Egyesület részt vehessen a hétvégi Duna-parti kacsakődobálási versenyen, és a korzón megrendezendő kulturális és kulináris vásáron.

Az önkormányzati politikában szereplő civilszervezet csak és kizárólag olyan rendezvényeken képviseltetheti magát, ahol a Fidesz. Ezt állítja Gyürk Dorottya, Szentendre fideszes alpolgármestere.

Gyürk András, a Fidesz alelnökének testvére egy hétvégi vásárról tiltotta le a Társaság az Élhető Szentendréért Közhasznú Egyesületet, a TESZ-t.

A városi szervezésű rendezvény lebonyolításában több civilszervezet is bekapcsolódott, és a szervezőktől kapott meghívót a TESZ is, amely a hagyományos Kacsakődobó Versenyt támogatott volna. A versenyen főként szentendrei művészek által kifestett kavicsokat pattogtathatnak a folyó felszínén az indulók.

A kulturális ügyekért felelő alpolgármester szerint a vásár szervezőitől „nem várható el, hogy különbséget tudjanak tenni egy civil szervezet és egy magát civil szervezetnek álcázó politikai formáció között”. Ő viszont átlát a szitán: az önkormányzati választásokon induló és képviselőkkel rendelkező szervezet egyértelműen politizál, és ennek a ténynek következményei vannak.

A Tesz ott jelenhet meg városi rendezvényeken, ahol a helyi Fidesz, MSZP, KDNP és Jobbik is erre lehetőséget kap, az egyenlő elbánás elve alapján. Ezek a szervezetek versenyben vannak egymással a képviselő helyekért a Szentendrei Közgyűlésben. Nem gondolhatják komolyan, hogy a Teszt a többiek hátrányára megkülönböztetett támogatásokban részesítjük.

A TESZ az elmúlt években számos olyan ügyre hívta fel a nyilvánosság figyelmét, amely kellemetlen volt a fideszes városvezetés számára. A 2014-es önkormányzati választáson dupláztak is, kétszer annyi szavazatot kaptak, mint négy évvel korábban, és megnyertek egy egyéni körzetet is.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.