A vádlottak padján Nyíregyháza egyik leggazdagabb embere

A Debreceni Ítélőtábla tárgyalja a nyíregyházi Sz. Gyula adócsalási büntetőügyét. A vád szerint a helyi futballklub volt tulajdonosa 2002-ben és 2004-ben csaknem 138 millió forinttal csökkentette az adóbevételt.

A Debreceni Ítélőtábla kedden nyilvános ülést tartott az adócsalással és magánokirat-hamisítással vádolt Sz. Gyula nyíregyházi üzletember ügyében. Sz. Gyulát – aki egykor a szabolcsi megyeszékhely futballcsapatának többségi tulajdonosa s a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga alelnöke volt – az első fokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék múlt év decemberében 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügy másodrendű vádlottja Sz-né G. Zsuzsanna volt, akit a bíróság az ellene adócsalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vád alól felmentett.

Az ügy hátteréről Fórizs Ildikó, a Debreceni Ítélőtábla sajtószóvivője elmondta: Sz. Gyula elsőrendű vádlott megbízása alapján a munkáltatója a 2002-es adóévre 2003 áprilisában nyújtott be személyijövedelemadó-bevallást az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatóságához.

A vádlott nem közölte a munkáltatójával, hogy a nem foglalkoztatási jogviszonyából 135 millió forint adóköteles jövedelme származott, a 2004-es adóévre szóló személyijövedelem-igazolásában pedig nem szerepeltette 100 millió forint egyéb adóköteles jövedelmét, továbbá egy üzletrészének értékesítése során árfolyamnyereségből elért jövedelmét. Sz. Gyula 2002-ben és 2004-ben az adóbevételt összesen csaknem 138 millió forinttal csökkentette.

A sajtószóvivő hozzátette: az adóhatóság a 2002-2005-ös évekre vonatkozóan utólagos személyijövedelemadó-ellenőrzést végzett, kiterjesztve a vizsgálatot a vagyonosodásra. A vádlott ennek során a bevallásaiban eltitkolt jövedelme igazolására 2006 októberében valótlan kölcsönszerződések másolatait nyújtotta be.

Az eljárás során Sz.Gyula a bűnösségét nem ismerte el, a bűncselekmények elkövetését tagadta. A tavaly decemberben született ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést az elsőrendű vádlott terhére a büntetése súlyosítása céljából. Az elsőrendű vádlott felmentésért, védője pedig a tényállás téves megállapítása miatt felmentésért, másodlagosan pedig enyhítésért fellebbezett. Így került az ügy a Debreceni Ítélőtáblára, amely a keddi nyilvános ülést szeptember 18-ra elnapolta, és elrendelte a bizonyítás kiegészítését szakértő kirendelésével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.