Vádlott lett a tanárverő diák

Vádat emelt az ügyészség a VIII. kerületi Erdélyi Úti Általános Iskolában februárban a fizika tanárát bántalmazó és megalázó diák ellen. Két másik tanulóval együtt közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádolják. Akár három évet is kaphat.


Az I.-XII. kerületi ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróságon közfeladatot ellátó személy ellen erőszak bűntette miatt vádat emelt a fiatalkorú L. Zoltán és két társa ellen – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

L. Zoltán ellen azért indult eljárás, mert február 28-án, a fizika órán kötözködni kezdett a tanárával. Kigúnyolta, az idős tanár előtt hadonászott, majd amikor az oktató megpróbálta letolni őt a katedrától, többször felé rúgott, egyszer el is találta a lábszárát. L. Zoltán ekkor felkapta az osztályban lévő kétméteres ruhafogást, s eljátszotta, hogy azt a tanárára akarja ejteni. Később a mosdóból kiemelte a csaptelepet, s a tanár felé sújtott vele.

Az oktató mindezek ellenére is megpróbálta megkezdeni a tanítást, de amikor a tábla felé fordult, többen krétával dobálták. Ekkor úgy döntött, hogy a megalázásában legaktívabb diákok órai „munkáját” egy-egy elégtelennel „jutalmazza”. Az egyeseket azonban már nem tudta beírni.

„A vádlottak – olvasható a főügyészség közleményében – kimentek a katedrához, egymás után rátenyereltek a naplóra, és megfenyegették a tanárt, hogy kiszúrják a szemét, és elintézik, hogy kirúgják az állásából. A sértett, a vádlottak fellépésétől megrémülve elhagyta az osztálytermet, és tanártársaitól kért segítséget”.
A történteket több diák is felvette mobiltelefonjával. Egy ideig az Interneten is látható volt.

Az eset után a tanár távozott az iskolából, amelyet az L. Zoltán és társai védelmére kelő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány vezetője szerint már rég be kellett volna zárni. Kevés ugyanis a szakképzett tanár, a tantestület többsége nyugdíjas oktató, ugyanakkor sok a magatartás-problémás gyerek.

L. Zoltánról az iskola igazgatója is úgy fogalmazott, „nem agresszív, nem durva, hanem szereplési mániával küszködő”.  Az igazgatónő egy hónappal az eset után a tanárt is felelőssé tette a történtekért, mondván, nem tudott rendet tartani.
Az ügyészség most három diák ellen emelt vádat „közfeladatot ellátó személy elleni erőszak” miatt. Amennyiben a bíróság bűnösnek ítéli őket, tettükért akár három év szabadságvesztést is kaphatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.