Prisztás 140 kilós gyilkosa nem tűnt fel?

Vádemelést javasol a rendőrség Portik Tamás és társai ellen a Prisztás-gyilkosság ügyében. Az 1996-ban elrendelt, majd eredménytelenül lezárt, de többéves kihagyás után 2010-ben újraindított nyomozás adatai szerint Portik Tamás megbízásából lőtték le 1996. november elsején Prisztás József vállalkozót a III. kerületi Ladik utcában. A rendőrség szerint az előre kitervelt és gondosan előkészített gyilkosság hátterében „haszonszerzés” állt, ennél többet a lehetséges indítékról egyelőre nem kívánnak elmondani.

A védők a héten kapták meg az ügy sok ezer oldalnyi iratanyagát. Bánáti Kristóf, Portik védője lapunknak azt mondta: első olvasásra neki úgy tűnik, a gyanúsítottakkal szemben összegyűlt bizonyítékok 80 százaléka a nyomozás újraindítása után keletkezett. A bizonyítékok döntő többsége tanúvallomás, ezen túl a rendőrség a feltételezett tettesek és más személyek, köztük az áldozat telefonhívás-listáival próbálja bizonyítani a gyanúsítottak bűnösségét.

A védők már első olvasatra találtak egy gyenge pontot, de legalábbis kapaszkodót a rendőrség bizonyítási eljárásában. A gyilkosság szemtanúi szerint egy átlagos testalkatú férfi lőtte le Prisztás Józsefet, közvetlen közelről, amikor éppen be akart ülni a terepjárójába. Elvileg többen megfigyelhették, mivel az akkori beszámolók szerint „már jóval az előtt ott szerencsétlenkedett a biciklijével”, mielőtt Prisztás a fővárosi éjszakában jól ismert barátjával a kocsihoz ért volna. A magasságát azonban már senki nem tudta megbecsülni, mivel egy pillanatra sem szállt le bicikliről.

A védők azonban azt állítják, az a férfi, aki a rendőrség szerint anno meghúzta a ravaszt, a kérdéses időben 140 kilós volt, ami távolról sem nevezhető átlagosnak. Ezt a rendőrség nem kívánta hivatalosan kommentálni. Rendőrségi források ugyanakkor emlékeztettek: a nyomozó hatóság számos más bizonyítékkal is alátámasztotta az álláspontját, melyek közül csak egy és – szerintük – nem is a legfajsúlyosabb a 13 évvel ezelőtti szemtanúk vallomása.

A nyomozás több, évek óta megoldatlan ügyet érint, amelyeket 1992 és 2002 között követtek el, azaz az olajügyeiről elhíresült Energol Rt. alapítása (amelyben elvileg marketingigazgató, valójában a behajtó és a biztonsági emberek főnöke volt Portik Tamás) és a tárnoki Radics-család eltűnése közti tíz évben. Erre az időszakra esett a négy halálos áldozatot és számos súlyos sérültet követelő Aranykéz utcai robbantás (amelynek a nyomozás adatai szerint szintén felbujtója lehet Portik Tamás), valamint a Seres-gyilkosság.

A kérdéses időszakban történt és részben már hivatalosan is Portiknak, mint felbujtónak a terhére rótt gyilkosságoknak összesen tíz halálos áldozatuk volt, köztük egy hároméves gyermek, a Radics-család középső gyermeke.

Radics Attila, élettársa és annak hároméves kislánya, Sára, 2002. január 23-án tűntek el tárnoki otthonukból. További sorsukról semmit nem lehet tudni. A holttestük sem került elő. A foglalkozása szerint vagyonőr Radics ismert volt ugyan az akkori fővárosi éjszakai életben, de nem volt nagy neve még az alvilág katonái között sem. Állítólag jó kapcsolatban állt azonban azzal a Bíró Lászlóval, akit Portikkal közel egy időben vettek őrizetbe, úgy hírlik, a Seres-gyilkossággal összefüggésben. Nem zárható ki, hogy Radics vagy ő is részt vett valamilyen formában Seres Zoltán 1999-es tahitótfalui kivégzésében, vagy olyan részleteket tudott, amelyeket nem kellett volna tudnia, és ezért kellett meghalnia.

Bár hivatalosan ezt a rendőrség még nem erősítette meg, számos jel utal arra, hogy a nyomozók Portikot és társait sejtik a Radics-család eltűnésének hátterében is. Bíróval fenntartott kapcsolata révén Radics gyakorlatilag Portik emberének számított. Ismerői szerint egyetlen magyarázata lehet csupán annak, hogy Portik nem járt utána annak, hogy kik és miért rabolták el egyik „katonáját” és annak családját, és semmilyen módon nem bosszulta meg a családrablást: ha ő maga rendelte azt meg.

Mindezekről azonban a rendőrség egyelőre nem nyilatkozik. Mint elmondták, elkülönítve kezelik a Portik Tamásnak és csapatának tulajdonított bűncselekményeket, és egyelőre csak a Prisztás-ügyben zárták le a nyomozást. Az ügyészségnek 30, legfeljebb 60 napon belül kell döntenie, vádat emel-e az ügyben.

A szervezett alvilággal szoros kapcsolatban álló Prisztás Józsefet a nyílt utcán, fényes nappal lőtték le 1996 november elsején. A nyitott kocsiajtó mögött Doszpot Péter
- Rutinmunka... / A szervezett alvilággal szoros kapcsolatban álló Prisztás Józsefet a nyílt utcán, fényes nappal lövik le november elsején. A nyitott kocsiajtó mögött Doszpot Péter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.