Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás gárda-ügyben

A rendőrség szerint a betiltott Magyar Gárda katonai hierarchia alapján, parancsuralmi rendszerben működtetett szervezet, melynek célja az állam rendfenntartó monopóliumának megtörése". Kiss Róbert 'főkapitányt' és két társát gyanúsítják - frissítve.

Vádemelési javaslattal küldte tovább a rendőrség a Magyar Gárda elleni nyomozás anyagait az ügyészségnek; K. Róbertet, a betiltott Magyar Gárda 'főkapitányát' és két társát egyesülési joggal való visszaéléssel és törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatással gyanúsítják.

A rendőrség a honlapján kedden azt közölte: a nyomozók az eljárás során több mint száz tanút hallgattak ki, mások mellett a Magyar Gárda Egyesület alapító tagjait, akik közül többen már kiléptek az egyesületből, mert a szervezet jelentősen eltért eredeti céljától.

A nyomozás során a rendőrség megállapította, hogy "a Magyar Gárda katonai hierarchia alapján, parancsuralmi rendszerben felépített és működtetett szervezet, amelynek nyíltan vállalt célja a rendfenntartás a rendőrség mellett vagy helyett, az állam rendfenntartó monopóliumának megtörése".

A Fővárosi Ítélőtábla tavaly július 2-án jogerős határozatával feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet. Az első- és másodfokú ítélet szerint az egyesület hívta életre a Magyar Gárdát, amelyet mozgalomként működtet, vagyis az adta a jogszabályi keretét a Magyar Gárda Mozgalomnak.

A rendőrség közlése szerint a két szervezet együttműködve tevékenykedett, a mozgalom szellemiségét, irányvonalát az egyesület határozta meg. Az egyesület törvénysértő tevékenységét - például felvonulások, erődemonstrációk - a mozgalom által fejtette ki, ezért az egyesület feloszlatásáról szóló döntés kiterjedt a mozgalomra is - olvasható a rendőrség közleményében. 

"K. Róbert, 34 éves ócsai lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy mint a Magyar Gárda főkapitánya a mozgalmat a jogerős bírói döntéssel ellentétesen továbbműködtette, így a Magyar Gárda tagjait demonstrációra hívta össze; azokra a szállítás szervezetten történt, a gárda a tagtoborzó gyűléseit tovább folytatta." Megemlítették azt is, hogy például tavaly július 11-én az V. kerületi Szabadság téren a jelen lévő gárdistákat a gyanúsított a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájának viselésére szólította fel, aminek ők eleget is tettek. Továbbá bejelentette, hogy a Magyar Gárda Mozgalmat a bírói döntés ellenére továbbműködtetik. Beszédével és magatartásával a jogerős bírói ítélettel szembeni általános engedetlenségre szólította fel a hallgatóságot.

"Ezen cselekménye alkalmas törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntett megalapozott gyanújának, valamint folytatólagosan elkövetett egyesülési joggal visszaélés vétsége megalapozott gyanújának megállapítására" - olvasható a közleményben.

A rendőrség szerint V. Gábor és H. Krisztián megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2009. november 22-én a XI. kerületi Kosztolányi Dezső téren megtartott rendezvényen a Magyar Gárda formaruhát viselő tagjainak vezényszavakat adott ki, őket irányította, mielőtt azok a Bartók Béla úton a Gellért tér irányába vonultak.

Mint a közleményben hozzátették, a két férfi a rendezvényen a feloszlatott Magyar Gárda vezetőjeként vett részt, ott vezetői minőségben tevékenykedett, s e cselekményük alkalmas az egyesülési joggal való visszaélés vétsége megalapozott gyanújának megállapítására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.