Vádat emeltek Portik Tamás ellen

Előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolja a Fővárosi Főügyészség Portik Tamást és két társát, H. Istvánt és F. Ferencet. A vádiratot hétfőn nyújtották be a Fővárosi Törvényszékre.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint az Energol Rt. olajügyeinek köszönhetően jelentős vagyont felhalmozó Portik Tamásnak 1996-ban három ingatlannal összefüggésben súlyos elszámolási vitája támadt a budapesti éjszakai élet szintén meghatározó alakjával, Prisztás Józseffel. Portik ezért határozta el, hogy végleg leszámol riválisával, azaz megöleti őt. A gyilkossággal testőrét, H. Istvánt és egyik ismerősét, F. Ferencet bízta meg.

F. Ferenc 1996 november elsején délelőtt 11 óra tájban a Budapest III. kerületében lévő Ladik utcába csalta Prisztást, majd H. – aki biciklivel érkezett és azzal is távozott a tetthelyről – közvetlen közelről fejbe lőtte a férfit.

Az ügynek eredetileg öt gyanúsítottja volt. A tavaly március 4-én Portik Tamás ellen indult eljárásban legalábbis Portikon kívül még négy embert gyanúsítottak azzal, hogy részt vett Prisztás meggyilkolásában Egyiküket, K. Tibort azonban  már hetekkel ez előtt szabadlábra helyezték, miután hitelt érdemlően bizonyítani tudta, hogy a bűntény idején Kanadában volt.

L. János óvadék ellenében történő szabadlábra helyezését két hete még az ügyészi indítványnak megfelelően elutasította a bíróság. Hétfőn aztán kiderült, hogy vele szemben megszüntették az eléjárást. Hogy pontosan milyen címen, ügyvédjének, Novák Péternek nem árulta el az ügyben eljáró ügyész, aki csak annyit közölt, hogy „postázta a határozatot, abból majd minden kiderül”. L. János egyébként az eredeti gyanúsítás szerint úgy volt érintett az ügyben, hogy ő adta kölcsön H. Istvánéknak azt az autót, amellyel a biciklit a tetthely közelébe szállították. Úgy tűnik ez a tényállás és a rendőrség egyéb bizonyítékai kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy gyilkosságért, akárcsak bűnsegédként is vádat emeljenek ellene.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.