Vádat emeltek az utasverő BKV-s biztonsági őrök ellen

Vádat emelt az ügyészség nyolc, a BKV éjszakai járatain szolgálatot teljesítő biztonsági őr ellen, akik még 2008 decemberében megvertek egy utast a Széna téren - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat szerint a biztonsági őrök 2008. december 2-ára virradó éjjel a 906-os éjszakai buszon teljesítettek szolgálatot, amelynek során ellenőri feladatokat is elláttak. A sértett a II. kerületben, a Mechwart téren szállt fel a buszra, és utazási jogosultságának igazolására egy csekket mutatott fel, mivel nem sokkal korábban már emiatt megbüntették. A csekket azonban a másodrendű vádlott nem fogadta el, és jegyvásárlásra szólította fel a sértettet, aki erre nem volt hajlandó.

Emiatt a sértett - az időközben elindult buszon - szóváltásba keveredett első- és másodrendű vádlottal, akik pár perccel később a Széna téri buszmegállóba érve elkezdték letolni a sértettet a buszról. A sértett védekezésként megragadta a busz kapaszkodóit és az elsőrendű vádlott ruháját, erre az első- és másodrendű vádlott egy további társukkal együtt a sértettet ököllel ütni és rúgni kezdték, miközben letolták-lerángatták a járdára.

A történteket látva a többi vádlott is leugrott a buszról, és mind a nyolcan a sértettre támadtak, a lábát kirúgták, és a földre vitték. A vádlottak a földön fekvő és összegörnyedő sértettet körbeállták és együttesen nagy erővel rugdosták, valamint ököllel ütötték, amelynek csak a busz indulását, illetve az ajtók záródását jelző csengő vetett végett.

A körülbelül egy percig tartó folyamatos bántalmazás következtében a sértett a fején és a mellkasán szenvedett zúzódást, amely ugyan nyolc napon belül gyógyult, de - figyelemmel az ütések és rúgások erejére, valamint a támadott testtájékokra - fennállt a nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülés bekövetkezésének reális lehetősége is.

A II. és III. kerületi ügyészség a vádlottakat társtettesként, csoportosan elkövetett garázdasággal, valamint súlyos testi sértés kísérletével vádolja.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.