Vádat emelt az ügyészség Szabó Loránd ellen

Dombóvár szocialista polgármestere ellen különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt vádat emelt a Tolna Megyei Főügyészség.

Különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt vádat emelt a Tolna Megyei Főügyészség Szabó Loránd, Dombóvár volt szocialista polgármestere ellen, két érintett cégvezetővel szemben ugyanakkor megszüntették az eljárást.

Magyar Pál főügyész elmondta: az ügyészség egyesítette a volt polgármester ellen folyamatban lévő két ügyet.

Tájékoztatása szerint Szabó Loránd 2003-ban és 2004-ben testületi felhatalmazás nélkül utalt át 140, majd 26 és 40 millió forintot a Gunaras Rt., illetve a Kapos Innovációs Transzferközpont Kht. számlájára, amelyek ezt pályázati önerőként tüntették fel. A pénzt a cégek néhány nap múlva visszautalták, kár nem keletkezett, de a sikkasztás megvalósult - tette hozzá.

Az ügyben a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága kezdett nyomozást. Jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, illetve az Európai Unió pénzügyi érdekeinek megsértése miatt is vádemelési javaslatot tett a város volt vezetőjével és a két cégvezetővel szemben. Magyar Pál tájékoztatása szerint a főügyészség ezt nem találta megalapozottnak.

Vádat emeltek ugyanakkor Szabó Loránd ellen vesztegetés miatt. A volt polgármester 2009 márciusában a vád szerint kétmillió forinttal és egy tanácsosi cím felajánlásával próbált rávenni egy dombóvári fideszes önkormányzati képviselőt arra, hogy álljon el egy ellene indított rágalmazási pertől.

Szabó, akit a bíróság utóbb a rágalmazás miatt jogerősen elítélt, június 17-én lemondott polgármesteri tisztségéről.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.