Vádat emeltek a Fenyő-gyilkosság ügyében

Vádiratot nyújtott be kedden a Fővárosi Főügyészség Jozef Rohác és társa ellen előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt. A vádirat szerint Rohác 1998-ban egy ismeretlentől megbízást kapott Fenyő János megölésére, amelyet el is vállalt.

Az előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt Jozef R. és társa ellen indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség a mai napon vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre – olvasható a Fővárosi Főügyészség lapunknak küldött közleményében.

A vádirat  szerint Jozef R. 1998. február 11. napját megelőzően ismeretlen személytől megbízást kapott Fenyő János  megölésére. Rohác a megbízást elfogadta, a gyilkosság megszervezésébe és előkészítésébe Ladislav T.-t és Jozef H.-t is bevonta.

"Jozef R., Ladislav T., valamint Jozef H. 1998. február 11. napján 16 óra körüli időben gépjárművel a Budapest, II. kerület Törökvész u. 30/A. szám alatti Vico székházhoz mentek és annak közelében, a gépjárműben ülve várakoztak Fenyő Jánosra. A sértett elindulása után Jozef R. Ladislav T. és Jozef H. gépjárművükkel követték Fenyő János gépkocsiját, amellyel a sértett 17 óra 48 perc körül a Budapest, II. kerület Margit utcában közlekedett, majd a forgalmi jelzőlámpa tilos jelzése miatt a Margit uca 4. szám előtt, a körúttól mintegy 25 méterre megállt.

Jozef R., Ladislav T. és Jozef H. gépjárművükkel néhány gépkocsival Fenyő János gépjárműve mögött haladtak. 17 óra 50 perc körüli időben a Budapest, II. kerület, Margit utcában a forgalomjelző készülék tilos jelzése miatt feltorlódott forgalmat kihasználva Jozef R. a lőfegyvert a kabátja alá rejtve kiszállt a gépjárműből és gyalogosan a sértett gépjárművéhez ment, majd a kocsi mellé érve elővette a hangtompítóval felszerelt géppisztolyt, és mintegy 1-1,5 m távolságból két sorozatlövést adott le a vezetőülésen ülő Fenyő Jánosra, azután elmenekült a helyszínről. Fenyő János a testét ért lövések következtében néhány percen belül a helyszínen életét veszítette" – írja le az ügyészségi közlemény a gyilkosság körülményeit.

E tényállás alapján a Fővárosi Főügyészség Jozef R.-t és Ladislav T.-t – utóbbi személyt bűnsegédként – előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével, és társtettesként elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével vádolja. Jozef H.-val és az eddig ismeretlenül maradt felbujtóval szemben az ügy elkülönítésére került sor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.