Vadai nem vásárolni ment a "fideszes boltba"

A Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul a Demokratikus Koalíció a tervezett plázastop miatt, mivel antiszociálisnak és versenykorlátozónak tartják a tervezett lépést. A Gyurcsány-párt aggódik amiatt is, hogy a hírek szerint állami hitellel támogatnák a CBA-t. Vadai Ágnes egy CBA-üzlet előtt tartott sajtótájékoztatót. A CBA szóvivője szerint Vadai alaptalanul vádaskodik, mindazonáltal legközelebb szívesen látják bármelyik áruházukban, ne kelljen odakint fagyoskodnia.

Antiszociálisnak, versenykorlátozónak tartja a tervezett plázastopot a Demokratikus Koalíció, emiatt a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulnak – adta hírül a távirati iroda.

Mint ismert, Giró-Szász András kormányszóvivő múlt csütörtökön jelentette be, hogy januártól építési tilalom lép érvénybe a 300 négyzetméter feletti kereskedelmi egységekre. Ez alól a nemzetgazdasági miniszter adhat felmentést. A plázastop 2014 végéig lesz érvényben.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja, független parlamenti képviselő kedden sajtótájékoztatón úgy értékelt: a kormány ezzel versenyelőnyt ad a meglévő kereskedelmi vállalkozásoknak, és új szereplők piacra lépését gátolja. Sajtóhírekre hivatkozva hozzátette, a CBA más kereskedelmi áruházláncok felvásárlására készül, és az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank ezt állítólag hitelnyújtással támogatná.

Vadai Ágnes az ügyben írásbeli választ igénylő kérdéssel fordult Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez, a többi között azt firtatva, összhangban van-e a versenykorlátozás az Európai Unió előírásaival, és előnyös-e az itt élőknek. Véleménye szerint ugyanis az állam kiszorítja a piacról azokat a kereskedelmi láncokat, amelyek Európa-szerte megbízható minőséget adnak alacsony áron, szigorú számviteli szabályok alapján gazdálkodnak és fizetnek adót.

A sajtótájékoztatón – amelyet a CBA egyik budapesti üzlete előtt tartott – azt mondta: a kormány törekvései arra irányulhatnak, hogy "fideszes bolthálózat" jöjjön létre. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a CBA tavaly Ítéletidő – 2010. április 11. feliratú plakátokkal hirdette a parlamenti választás időpontját. A nemzetgazdasági minisztertől arra vár választ Vadai Ágnes, kinek előnyös, ha az állam a verseny korlátozásával és hitellel segíti "annak a kereskedelmi láncnak a térnyerését, amely a sajtóhírek szerint a választási kampányban a Fideszt támogatta".

Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője az MTI-nek azt mondta: a leghatározottabban visszautasítják Vadai Ágnes "rágalmazó kijelentéseit", amelyek "minden valóságalapot nélkülöznek". Teljesen megalapozatlannak nevezte, hogy a CBA állami támogatást kapna, mint ahogyan azt is, hogy bármelyik áruház térnyerésének elősegítését szolgálná a plázastop. Fodor Attila szerint minden piaci szereplő abban érdekelt, hogy a korábbi szabályozatlan boltnyitási gyakorlat megváltozzon. Kifejtette: tarthatatlan, hogy egymás "hegyére-hátára" nyithatnak ki kereskedelmi egységek, amelyek ezzel egymást lehetetlenítik el. A szabályozás ezért éppoly fontos a multicégeknek, mint a hazai tulajdonú kiskereskedelmi egységeknek és láncoknak – hangsúlyozta.

Fodor Attila hozzátette: "legközelebb kérjük Vadai Ágnest, hogy ha a CBA-ban akar sajtótájékoztatót tartani, akkor keressen minket, mert akkor nem kell kint a hidegben álldogálva a sajtó képviselőit tájékoztatnia".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.