Vácon újraszámlálást szeretne a vesztes Fidesz-jelölt

A polgármesterjelöltekre Vácott leadott voksok újraszámoltatását fontolgatja a harmadik helyre befutott Pető Tibor (Fidesz). A második helyen végzett eddigi városvezető, az MSZP-s Bóth János hétfő délután dönt az esetleges kérelemről.

Pető Tibor azt mondta, hogy mivel igen kis szavazati különbség alakult ki az első három helyen végzett váci jelöltek eredménye között, elképzelhető, hogy újraszámlálást fog kérni a Fidesz. Hozzátette: a végleges döntést a hétfő délelőtti frakcióülésen hozzák meg.

Bóth János (MSZP), Vác korábbi polgármestere, aki mindössze 127 szavazattal maradt le a győztes Fördős Attila (független) mögött, úgy nyilatkozott, hogy megvárja a Fidesz döntését, hisz ha Petőék a helyi választási bizottsághoz fordulnak, akkor fölösleges kétszer kérni az ismételt szavazatszámlálást.

"Ha mégsem fellebbeznek, akkor délután 4 óráig (a határidő lejártáig) eldöntöm, hogy jómagam teszek-e lépéseket az ügyben" - fűzte hozzá Bóth, aki szerint az igen alacsony részvétel és a váci baloldal "letargiája" miatt vesztette el városvezetői posztját.

A nagyobb városok közül Vácott volt a legkiélezettebb a verseny a polgármesterjelöltek között, a győztes mindössze 155 vokssal kapott többet a harmadik helyezettnél. A nem hivatalos végeredmény szerint 4255 szavazattal (32, 54 százalék) Fördős Attila független jelölt győzött, akit a KDNP és a Nemzeti Fórum támogatott.

Az MSZP színeiben indult Bóth János, aki 4128 szavazatot kapott (31, 56 százalék), a második helyre szorult, míg a harmadik helyen a Fidesz jelöltje, Pető Tibor végzett 4100 vokssal (31, 35 százalék).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.