Üzenet a tűzoltóknak: vége lesz a rémálomnak

A szocialisták ígérik: kormányra kerülve normális munkakörülményeket biztosító, valódi tűzoltóságokat állítanak fel, ahol tűzoltó egyenruhában valódi tűzoltók, s nem katasztrófavédelmisek teljesítenek szolgálatot.

– A Magyar Szocialista Párt üzeni a tűzoltóknak, hogy egy év múlva, a kormányváltást követően véget vet ennek a rémálomnak. Vállaljuk, hogy a jelenlegi torz katasztrófavédelmi szervezetrendszert átalakítjuk, és visszaállítjuk a tűzoltó hivatás szakmai rangját – közölte a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián napja alkalmából Harangozó Tamás parlamenti képviselő, az MSZP rendészeti ügyekért felelős elnökségi tagja, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja.

Mint mondta, a Tűzoltóság Napja alkalmából elismeréssel adóznak azok előtt, akik élethivatásszerűen vállalták, hogy baleset, tűzvész és egyéb természeti csapások esetén akár életük kockáztatásával is bajba jutott embertársaik segítségére sietnek.

Kifejtette: a tűzoltóként szolgálatot teljesítők tiszteletre méltó helytállása és áldozatvállalása nem marad észrevétlen: a tűzoltóság évtizedek óta azon kevés intézmények egyike, amellyel szemben töretlen a lakosság bizalma. Sajnos azonban e kiérdemelt társadalmi elismertség régóta nem tükröződik vissza megfelelően sem az anyagi megbecsülésben, sem a munkakörülményekben.

A szocialista politikus közölte: a Bakondi György fémjelezte átalakítás következtében ma már nemcsak az egyre kevesebbet érő fizetés okozta nehézségekkel és a mostoha munkakörülményekkel, hanem a tűzoltóság szimbolikus eltüntetésére irányuló kísérlettel is szembe kell nézniük a hivatásukra méltán büszke tűzoltóknak.

Szerinte Szent Flórián napján különösen fájó szembesülni azzal a ténnyel, hogy a helyi közösség részét
képező tűzoltóságokat egy katonai mintára szervezett, tohonya és a végletekig bürokratikus mamutszervezetbe olvasztották. Ennek során nemcsak a hagyományos tűzoltó-egyenruhát vették el, de még a „tűzoltóság” elnevezést is módszeresen törölték. Így lettek a tűzoltó-parancsnokságokból katasztrófavédelmi igazgatóságok, a Központi Tűzoltó Múzeumból Katasztrófavédelmi Múzeum, és még a Tűzoltó Zenekart is Katasztrófavédelem Zenekarrá nevezték át.

Hozzáfűzte: a tűzoltóság fogalmának eltörlésére tett óriási erőfeszítések lassan meghozzák gyümölcsüket, ma már a televíziók, rádiók híradásaiban nem a tűzoltók, hanem a katasztrófavédők vonulnak ki a tűzesetekhez. Harangozó Tamás szerint kormányra kerülve ők nem katasztrófavédelmi őrsöket, hanem normális munkakörülményeket biztosító valódi tűzoltóságokat állítanak fel, amelynek állományában tűzoltó-egyenruhában valódi tűzoltók és nem katasztrófavédelmisek teljesítenek szolgálatot.

A több évtizedes hivatásos tűzoltó szolgálatot megújított, korábbi anomáliáktól mentes szolgálati nyugdíjrendszer formájában fogják elismerni, az önkéntes tűzoltóságokat és tűzoltó-egyesületeket pedig nem alárendelt szereplőnek, hanem partnernek tekintik, akik nélkül elképzelhetetlen az ország tűzbiztonságának maradéktalan garantálása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.