Utolsó simítások a nemzeti eszközkezelőn

Hamarosan elkészül a nemzeti eszközkezelő társaságról szóló jogszabály.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a nemzeti eszközkezelő társaságról szóló jogszabály normaszövegének már az utolsó fázisán dolgoznak, ismeretei szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium az utolsó finomításokat végzi.

A tárcavezető emlékeztetett, a kormány április 15-ig meghosszabbította az árverési és kilakoltatási moratóriumot. Orbán Viktor kormányfő tavaly júniusban, az első gazdasági akcióterv részeként nemzeti eszközkezelő társaság létrehozását jelentette be, hogy a bedőlt hitelek miatt a lakások ne kerüljenek ki a korábbi tulajdonosok kezéből. Az erről szóló törvényjavaslat benyújtását őszre ígérték.

A miniszterelnök az eszközkezelő létrejöttének időpontját firtató felvetésre 2010 végén a köztelevízióban úgy fogalmazott: "amint a hitelességünk tovább javul az év első negyedében". Mint mondta, tervei szerint 2011 első negyedévében jelentős államadósság-csökkentést hajtanak végre, akkor szerinte átmenetileg meg fog nőni a bizalom Magyarország iránt, majd rövidesen ismét államadósság-csökkentést kell végrehajtani, és akkor eljöhet az eszközkelező felállításának pillanata.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.