Útdíj: Orbán szerint csak nekünk akarnak jót

A kormányfő értékelése szerint az útdíjrendszer átalakításának előnyeit a Magyarországon élők élvezik, a megyei matricarendszer pedig összességében jobb lesz a jelenleginél.
Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel kiemelte, hogy az autópályák használói az évi 41 ezer forint helyett 5 ezer forintért válthatnak matricát, míg az országon átutazók ebből kimaradnak.

Az M0-sra és az autópályák fővárosi bevezető szakaszaira utalva megjegyezte: nem az agglomerációt adóztatják, hanem egy megyei matricarendszert vezetnek be, ami összességében a magyar embereknek jobb, mint a mostani.

A miniszterelnök jelezte: igazat ad Bús Balázs óbudai polgármesternek, aki városi hídnak tartja a Megyeri hidat. Szavai szerint lehet azt a szakaszt másként kezelni, de erről majd a szerdai kormányülésen egyeztetnek.

A gyerekeket ütjük, hogy a drogmaffiának fájjon

A kormányfő a drogmaffia kiszorításának szándékával indokolta a drogteszt bevezetéséről szóló felvetést. Orbán aggodalmát fejezte ki az új szintetikus drogok megjelenése miatt. A kormány eldöntötte, hogy ebben a ciklusban megtisztítja a drogmaffiától Magyarországot - jelentette ki.

Azzal magyarázta a politikusokra, újságírókra, közbizalmi állást betöltőkre kiterjesztendő drogtesztet, hogy aki drogot fogyaszt, arra nem lehet számítani a drogmaffia elleni küzdelemben, "tisztázni kell, ki hol áll". Mindeközben a szülőknek segítséget kell adni, hogy gyermekeik ne váljanak áldozattá - fogalmazott, megjegyezve: lehetővé kell tenni, hogy szülői kérésre minden iskolában elvégezhető legyen a teszt.

 

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.