Utalvánnyal is lehetne fizetni a bölcsődéért

A jövőben akár utalvánnyal vagy a cafeteria elemei közé beépítve is lehet fizetni a családi napközikért, és nem kizárt, hogy a bölcsődei díjat is ilyen formában fizethetik a szülők – értesült a Magyar Nemzet.

A lap cikke szerint a kormány már tárgyal a cafeteria-rendszer ilyen irányú átalakításáról. Hozzáteszik, hogy a kabinet egyébként nyolcmilliárd forintos pályázattal is segíti a családi és munkahelyi napközik létrehozását, ami hozzájárulhat ahhoz is, hogy a családi napközik díja mérséklődjön. Az alternatív napközik ára jelenleg havonta átlagosan 40–50 ezer forint, de Budapesten 65–75 ezer forint is lehet, így kevesen tudnak élni e lehetőséggel.

A cikk szerint az alternatív ellátóhelyekre azért is nagy szükség van, mert a bölcsődék kihasználtsága 130 százalékos, s még így is tíz–tizenötezerrel kevesebb férőhely van, mint amennyire szükség lenne. A kezdeményezést üdvözli a szakma, ám a napközik szakmai színvonalát sokan vitatják, hiszen az alapításhoz nem szükséges felsőfokú végzettség.

Lapunk korábban már beszámolt arról a Szerepváltozások 2011 című kötetben megjelent tanulmányról, melyben közgazdászok javasolták, hogy a bölcsődéért, függetlenül attól, hogy önkormányzati, magánbölcsődéről vagy családi napköziről van-e szó, mindenkinek fizetnie kellene. Az államnak pedig gyermekellátási utalványok formájában hozzá kellene járulnia a költségekhez. A tervezett gyerekek megszületéséért dolgozó Népesedési Kerekasztal elképzelései is hasonlóak. Egy törvénymódosítás januártól teszi lehetővé az önkormányzatoknak, hogy az étkezési díj mellett úgynevezett személyi térítési díjat is kérjenek a bölcsődéért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.