Uszításért ítéltek el egy gárdistát

Enyhítve az elsőfokú ítéletet egy év - három évre felfüggesztett - szabadságvesztéssel sújtotta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság azt a férfit, aki tavaly a Magyar Gárda nevében a cigányságot fenyegető plakátot helyezett el Rakamaz több pontján - tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.

B. Tamás 2009. január 2-ára virradó éjszaka helyezte el a plakátokat, amelyen a szöveg alá egy négy piros, illetve fehér vízszintes sávra felosztott, fekete vonalakkal elválasztott papírforma, a sávokban sárga színű stilizált oroszlánnal volt nyomtatva - mondta Nyakó Zsuzsanna. A plakátok miatt másnap este a helyi roma kisebbséghez tartozók 50-80 fős csoportja gyűlt össze, s közülük többen botokkal, vascsövekkel, vasvillákkal felfegyverkezve vonultak a város utcáin.

A szóvivő tájékoztatása szerint a rendőrség emiatt a városban és környékén fokozott ellenőrzéseket vezetett be, igyekezett a településen vonulókat csitítani, valamint a tömeg és az általuk inzultált helyi lakosok között atrocitásokat megakadályozni. A spontán demonstráció komolyabb rendbontás nélkül ért véget.

Az elsőfokú bíróság a sokszorosítás útján készített plakátok tartalma, azok elhelyezése után történt aktív, "erőszakos" cselekmények miatt, közösség elleni izgatás bűncselekményét megvalósító gyűlöletre uszításban találta bűnösnek a vádlottat - közölte az elnökhelyettes. A bíróság ezért egy év négy hónap börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte B. Tamást. A vádlott és védője felmentés végett jelentett be fellebbezést. 

A másodfokon eljáró szabolcsi bíróság álláspontja szerint a vádlott vonatkozásában a büntetés céljának eléréséhez az így kiszabott szabadságvesztés annak végrehajtása nélkül is elegendő - indokolta a meghozott végzést Nyakó Zsuzsanna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.