Üres színpadokat jósol a DK decemberre

Egy egész havi állami támogatást vonnak el az idei büdzsében a kultúrától, így aztán komoly zavarok várhatók az intézmények decemberi működésében – állítja a Demokratikus Koalíció. Az ellenzéki párt szerint számos más területről is el lehetett volna vonni forrásokat, amit főként az akadályozott meg, hogy Orbán Viktor nem színházba, hanem focimeccsekre szeret járni.

Az idei költségvetésből 49 milliárd forint zárolását – ami a gyakorlatban elvonást jelent – készül elrendelni a kormány, ebből 17 milliárd, tehát jóval több, mint a teljes összeg harmadrésze jut az Emberi Erőforrások Minisztériumára – írja keddi közleményében a Demokratikus Koalíció.

A Niedermüller Péter alelnök által jegyzett írás kifogásolja, hogy "nem a vízfejjé növesztett Miniszterelnöki Hivataltól, nem is a Simicska-művek leányvállalataként működő Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól vonják el ezt az összeget, hanem az egészségügyre, az oktatásra, a szociális gondok megoldására, a társadalmi fölzárkóztatás ügyére jut majd  ennyivel kevesebb."

Az ellenzéki párt különösen fájdalmasnak tartja, hogy ebből 2,5 milliárd azt a kulturális területet érinti, amelynek egész évi költségvetése nem éri el a 30 milliárd forintot – ez tehát egy teljes havi támogatás megvonásának felel  meg. "Tekintettel arra, hogy az évből már két hónap sincs hátra, nehéz elképzelni, hogyan kívánják mindezt komoly működési zavarok nélkül megoldani. Esetleg decemberre bezárják az Operaházat, a Nemzeti Színházat, a Nemzeti és a Szépművészeti Múzeumot (utóbbit a miniszterelnök által megnyitott Cézanne-kiállítással együtt), az Országos Széchenyi Könyvtárat és az Országos Levéltárat, úgy, hogy az ott dolgozó közalkalmazottak fizetését sem folyósítják?" – találgat a közlemény.

A Demokratikus Koalíció nem vitatja, hogy a költségvetés jelenlegi (szerintük döntően a kormány által előidézett)  helyzetében szükség van a kiadások csökkentésére, ugyanakkor tiltakozik az ellen, hogy a megszorítás ismét az amúgy is ezer sebből vérző kulturális életet érintse a legsúlyosabban. "Nem beszélve most arról a 100-120 milliárdról, ami a kamatkiadásokból idén megtakarítható lett volna, ha a kormány nem szabotálja el az IMF-megállapodást, a DK többféle megtakarítási lehetőséget is a kormány figyelmébe tud ajánlani. Ezt a 2,5 milliárdot például a Századvég-csoporttal kötött szerződés 3,1 milliárdos  összegéből is le lehetett volna csípni, ha annak tanácsaiért a kormány  oldalanként csak 94 ezer, és nem 470 ezer forintot fizet, a stadionépítési program leállításával pedig a kulturális terület teljes évi támogatásának kétszeresét lehetett volna megtakarítani – akkor is, ha a miniszterelnök szívesebben jár futballmeccsre, mint színházba" – zárul a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.