„Üres hassal nehéz szeretni a demokráciát”

A tisztességes városépítő politika, az egységes indulás és a helyi Fidesz kiábrándító politikája magyarázza a baloldal elsöprő győzelmét a szegedi önkormányzati választáson. Botka László, Az MSZP Országos Választmányának elnöke szerint jelenleg nincs szükség a baloldali pártok összefogására. Szerinte a 2018-as győzelemhez is kevés lesz a Fidesz-ideológia támadása. Hiteles baloldali program kell, mert üres hassal nehéz szeretni a demokráciát.

– Az alternatívaállításhoz vonzó program is kellene.

– December 6-án tartunk egy választmányi ülést, december 13-án pedig egy országos pártértekezletet, ahol felvázoljuk a Magyar Szocialista Párt új, baloldali politikáját. A három elbukott választás tükrében ugyanis látni kell: önmagában az Orbán-rezsim ideológiai alapjai – az illiberális állam építése, a nyugattól való elszakadás, a demokratikus intézmények leépítése – elleni harc valószínűleg 2018-ban sem lesz elég a választási győzelemhez. Olyan országban élünk ugyanis, ahol a lakosság immár több mint 40 százaléka a létminimum alatt él, nagyon sok helyen nem tudnak enni adni a gyereknek este, és az emberek kilátástalannak látják az életüket.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Üres hassal meglehetősen nehéz szeretni a demokráciát, ezért igenis fel kell mutatnunk egy hiteles baloldali alternatívát – mind a Fidesz politikájához, mind a rasszista-populista jobbikos alternatívához képest. Ez nehéz feladat, mert kétféle üzenetet kell összehangolnunk, de nem megvalósíthatatlan, mert voltak a szocialista pártnak olyan sikeres időszakai, amikor ez sikerült. Ehhez az kell, hogy az MSZP-n kívüli, baloldali, liberális, Európa iránt elkötelezett értelmiség is tudomásul vegye, hogy a baloldali és az európai alternatívát egyszerre kell hitelessé és versenyképessé tennünk a jobboldal kínálatával szemben. 2016 körül, az akkori támogatottságunk ismeretében kell majd újra elgondolkodnunk, milyen újfajta összefogásra lesz szükség a 2018-as győzelem érdekében.

 

Az interjút holnap a Népszabadságban olvashatják.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.