Rogán szerint nem is offshore cégek házalnak letelepedési kötvényekkel

Visszadátumozott dokumentumokra, adóparadicsomban bejegyzett cégekre csodálkozott rá a Simicska-roham óta megvilágosodott Magyar Nemzet.
Két, Liechtensteinben bejegyzett cég jelentkezett a letelepedési államkötvények forgalmazására, amelyhez előbb igazolást kellett kérniük a hercegség igazságügyi hivatalától. A dokumentumok rendben meg is érkeztek, csakhogy a liechtensteini hivatal 2013. május 27-i dátummal adta ki az igazolást, az Országgyűlés gazdasági hivatala viszont négy nappal korábban, 2013. május 23-án iktatta a dátumbélyegző szerint – írta szombaton a Magyar Nemzet. Ennek ellenére az érintett cég, a VolDan Ltd. megkapta az engedélyt arra, hogy magyar letelepedési kötvényeket adjon el többek közt orosz, ukrán, türkmén, grúz, fehérorosz és üzbég állampolgároknak.

Egy másik cégnél, az S&Z Program Ltd.-nél is hasonló időutazás nyomait fedezték fel,a cikk szerint a dátumok is ugyanazok: az iktatási bélyegző szerint május 23-án érkezett a dokumentum a gazdasági bizottsághoz, amit a liechtensteini igazságügyi hivatal csak 27-én adott ki. Ennek a cégnek a forgalmazási engedélyét végül tavaly szeptemberben visszavonták.

Rogán Antal arra a felvetésre, hogy a letelepedési államkötvényt forgalmazó cégek nagy része miért adóparadicsomokban van bejegyezve, azzal érvelt, hogy ezek a vállalkozások nem offshore cégek, mert ismertek a tulajdonosaik. A fő érv azonban az lehet a külföldi cégbejegyzések mellett, hogy a közvetítő vállalkozások ki akarják használni a hazainál kedvezőbb adószabályozást, miközben valódi tulajdonosaik kiléte akár homályban is maradhat. A letelepedési államkötvényeken egyébként hatalmasat nyerhetnek a közvetítő cégek, amelyek kötvényenként 23-28 millió forint közvetítői díjat is elkérnek a befektetőktől.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.