Ünnep után: vizsgálódik az ombudsman

Vizsgálatot indított az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, hogy megállapítsa, az állami szervek, főként a rendőrség miként biztosította a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot és a sajtó szabadságát március 15-én.

Szabó Máté hétfői közleményében tudatta: a gyülekezési és a személyes szabadsághoz való joggal, a véleménynyilvánítási és a sajtószabadsággal, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságok gyanúja miatt vizsgálatot indított.

Az ombudsman tájékoztatása szerint a vizsgálat tárgya lesz az is, hogy megfelelt-e a jogszerűség, a szakszerűség és az arányosság követelményének a kényszerítő eszközök alkalmazása, illetve azok indokolatlanul érintettek-e olyan embereket, akik nem vettek részt  rendbontásban.

Az állampolgári jogok biztosa vizsgálja továbbá, hogyan hatottak a közelmúltban hatályba lépett jogszabályok az alapvető jogok gyakorlására és biztosítására.

Szabó Máté közleményében emlékezetett, hogy az elmúlt évben munkatársaival csaknem valamennyi nagyobb budapesti közterületi rendezvényt a helyszínen nyomon követte, és az összegyűjtött tapasztalatok alapján elkészíti "gyülekezési jogi projektjét".

A nemzeti ünnepen a rendőrség harminchét embert állított elő.  Négy embert őrizetbe vett a nyomozó ügyészség, és további tizenegy ellen tett feljelentést a rendőrség, amiért a nemzeti ünnepen  hivatalos személy elleni erőszakot és előkészületét, valamint a  hatóság eljárásának megzavarása bűncselekményét követték el -  összegezte a vasárnapi eseményeket a BRFK hétfőn közleményben. A  rendőrség megállapította, hogy az a két férfi, akit délelőtt a  Kossuth téren "intézkedés alá vontak" amiatt, mert transzparenseket tartottak maguknál, nem követett el szabálysértést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.