EU-pénzből stresszelik a kórházigazgatókat

A kórházfenntartó személyiségtesztekkel stresszeli a főigazgatóit.

Egy 9,5 milliárd forintos fejlesztési program részeként 43 millió forintért az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) felmérette az állami kórházak főigazgatóinak és gazdasági igazgatóinak vezetői képességeit, sőt tréningekre is beiratta őket. Az érintettek többsége nem bánja a felmérést, de senki nem tudja, mire használják majd a tesztek eredményeit – írta a Népszava.

A Népszava szerint a tesztek megmutatták, mennyire stresszesek a főigazgatók, és mennyire képesek kezelni a feszült helyzeteket. Van, aki szeret tükörbe nézni és van, aki nem – utóbbiaknak biztosan voltak fenntartásaik a vizsgálat előtt, és lehet, hogy nem azt az eredményt kapták magukról, amit vártak. Így értékelte egy több évtizedes vezetői múlttal rendelkező kórházigazgató, hogy társaihoz hasonlóan pszichológiai teszteket kellett kitöltenie, majd egy órán át lélekbúvárok elemezték a válaszait, ami után velük együtt ki kellett választania, milyen fejlesztéseken kell megjelennie.

Rácz Jenő, a Kórházszövetség korábbi elnöke hétfőn megy érzelmi intelligenciafejlesztő tréningre, ami kifejezetten érdekli, maga kérte a lehetőséget. Mehetett volna még vezetői működést és irányítóképességet fejlesztő, a hitelességet, kiszámíthatóságot erősítő, a döntéshozatalt vagy a változások feldolgozását segítő, esetleg az elkötelezettséget és munkabírást javító foglalkozásokra vagy kommunikációs tréningre. A veszprémi kórház főigazgatója a Népszavának úgy tréfálkozott: végre hivatalosan is bebizonyosodott, mennyire jól kezeli a feszültségeket, ráadásul ilyen „vén fejjel” is szeret tanulni. Szerinte ugyan túl későn szereztek tudomást a vizsgálatról, de komoly fenntartásai csak annak lehetnek, aki nem szereti, ha idegenek is belelátnak az életébe. A vizsgálat megítélése persze azon múlik, hogy mire használják majd az eredményeket – véli Rácz Jenő. Most amiatt izgulnak néhányan, mert kiderült róluk, hogy nehezen viselik a stresszes helyzeteket, de – mint mondja – nekik sem kell kirúgástól tartani.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.