Balhé lehet a Biszku-perből

Ma várhatóan a Jobbik és más radikális jobboldali szervezetek aktivistáinak demonstrációja közepette kezdi meg a Fővárosi Törvényszék Biszku Béla perének újratárgyalását, miután júniusban a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és új eljárás lefolytatására utasította a törvényszéket.

Tavaly májusban a bíróság egyszer már bűnösnek mondta ki, és öt és fél év szabadságvesztésre ítélte a pártállam egykori belügyminiszterét felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett és más bűncselekményekért. Az idén 94 éves Biszkunak egyebek között a Budapesten 1956. december 6-án a Nyugati téren, két nappal később a Salgótarjánban leadott gyilkos sortüzek miatt kellett bíróság elé állni. Továbbá, mert 1957 márciusában következmények nélkül maradt három akadémiai munkatárs bántalmazása, és 2010-ben egy tévéinterjúban ellenforradalomnak nevezte az 1956-os forradalmat.

Biszku a bíróság előtt
Biszku a bíróság előtt
Teknős Miklós / Népszabadság

A Fővárosi Főügyészség súlyosbításért, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásáért, a védelem felmentésért fellebbezett a Fővárosi Ítélőtáblánál. A táblabíróság viszont úgy döntött, a Fővárosi Törvényszék nem tett eleget ügyfelderítési, indoklási kötelezettségének, és súlyos bizonyítás hibákat vétett.

Magyar Gábor ügyvéd, Biszku védője egyebek között azt kifogásolta: a vád jelentős részben egy olyan szaktanácsadó véleményén alapszik, aki messze túlterjeszkedett a hatáskörén, ráadásul korábbi tevékenységéből pontosan tudható volt, hogy az ügyben nem elfogulatlan.

Magyar sérelmezte továbbá, hogy a hatóság még csak meg sem kísérelte tisztázni, hogy a karhatalom létrehozásával kapcsolatos döntések mikor születtek, kik vettek részt azok meghozatalában. Nem néztek utána, hogy az akkori döntéshozók közül – Biszkun kívül – él-e még valaki. Automatikusan elfogadták hitelesnek a korabeli jegyzőkönyveket, még azokat is, amelyeket láthatóan többször több kéztől származó kézírással kiegészítettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.