Újraindul a Klubrádió pere a 92,9-es frekvenciáért

Újrakezdődik szerdán a Klubrádió jogi harca a 92,9-es közösségi, ingyenes frekvenciáért, miután a Fővárosi Ítélőtábla júliusban visszadobta első fokra, a per újabb tárgyalására kötelezte a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiumát.

A Klubrádió közvetlenül a 2010-es választások előtt nyerte el az üressé vált 92,9-es frekvenciát az akkori ORTT döntése alapján, de sem az akkori médiahatóság, sem jogutódja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem kötött vele szerződést. Ezt azzal indokolták, hogy a Klubrádió nem mondott le az általa már használt frekvencia, a 95,3 MHz sugárzási jogáról, egy tulajdonos pedig nem üzemeltethet két rádiót ugyanabban a vételkörzetben.

Ezzel szemben a Klubrádió azzal érvelt: már a pályázati anyagában leszögezte, hogy mielőtt megkezdi a 92,9-es hullámhosszon a sugárzást, a 95,3-ason befejezi az adást. A Fővárosi Törvényszék első fokon a Klubrádiónak adott igazat, lényegében kimondta, hogy az ORTT-nek vagy jogutódjának meg kellett volna kötnie a szerződést a pályázaton nyertes Klubrádióval. A bíróság az ítéletével ezt a műsor-szolgáltatási szerződést létre is hozta.

A médiahatóság azonban megfellebbezte az ítéletet. Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla annyiban igazat adott az NMHH-nak, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az új médiatörvényt. Magát a szerződést létrehozó elsőfokú döntést azonban az ítélőtábla is megalapozottnak találta, csak az indoklást hiányolta, hogy miért a polgári törvénykönyv és nem a médiatörvény alapján hozták létre a szerződést.

A Klubrádió a bíróságon harcol a jelenleg használt 95,3-as frekvenciáért is. A Fővárosi Ítélőtábla szeptember végén jogerősen hatályon kívül helyezte a Médiatanács azon határozatát, amely alaki hibára hivatkozva kizárta a Klubrádiót, illetve az összes jelentkezőt a 95,3-es frekvenciapályázatból.

A hatóság korábban azzal indokolta döntését, hogy a Klubrádió pályázati dokumentációjában a szöveges oldalak üres hátoldalai nem voltak aláírva és beszámozva. A bíróság kimondta: mivel a Médiatanács korábban már tartalmilag érvényesnek nyilvánította a pályázatot, nem hozhat azzal ellentétes döntést azáltal, hogy később megállapítja a beadvány alaki érvénytelenségét.

Indoklásában a bíróság közölte, hogy döntésében minden alaki és tartalmi kifogást figyelmen kívül hagyott, a határozatot súlyos, az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértés okán helyezte hatályon kívül.

A bíróság először március közepén döntött úgy, hogy a Médiatanács által győztesnek hirdetett Autórádió Kft. nem kaphatja meg a Klubrádió által jelenleg is használt 95,3-es frekvenciát, mert a cég pályázati anyagának oldalai nem voltak szabályszerűen beszámozva és aláírva. (Lapunk részleteket közölt ebből a gyenge minőségű pályázatból, amely hemzsegett a stilisztikai és helyesírási hibáktól.) A csak fideszes jelöltekből álló Médiatanács a bíróság első ítéletéből azt "vezette le", hogy akkor át kell néznie újra minden pályázatot, és az alakilag hibásakat ki kell zárnia. A Klubrádió pályázatát először végzéssel, majd határozattal zárták ki. A Klubrádió a végzést és a határozatot is megtámadta, és mind a két pert meg is nyerte.

A napokban aláírták a Klubrádió újabb ideiglenes, két hónapra szóló műsor-szolgáltatási engedélyét. Az a 11. ideiglenes engedély 2011 februárja óta, amikor is lejárt a 95,3-as frekvencia 12 éves koncessziója. A jelenlegi engedély december elejéig érvényes.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.