Újra vizsgálja a főváros az FKF vezér szerződéseit

Vizsgálatok indultak a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nél több, a cégnek készített tanulmány miatt; a vizsgálat az elmúlt négy évben szakértőkkel kötött szerződésekre terjed ki.

A belső és a független szakértői vizsgálatot az indokolta, hogy az index.hu arról írt: a cég olyan tanulmányokért fizetett, amelyeket más szakemberek évekkel korábbi előadásaiból "ollóztak össze".

Az ügyben - szinte egyidejűleg - két közleményt is kiadott a főváros. Az elsőben György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes azt írta: a városvezetés elszánt abban, hogy a fővárosban a visszaéléseket megakadályozza, és hatékony, ellenőrizhetőséget és átláthatóságot megkövetelő cégrendszert működtessen.
Közölte, ezért különösen fontosnak tartja azon vádak vizsgálatát, amelyek az FKF Zrt. élére újonnan kinevezett vezérigazgató kapcsán felmerültek. (Tölgyesi Balázst 2010. október 27-én nevezte ki a Fővárosi Közgyűlés a cég vezetőjévé.)

Mint írta, kiemelt figyelemmel kíséri a cégnél a kutatás-fejlesztési szerződések ügyében indított vizsgálatot, és annak eredményét városházi szakértőkkel kívánja áttekinteni, illetőleg felülvizsgáltatni.

A másik közlemény, amelyet Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) szóvivője adott ki, már konkrétan is megnevezte, hogy az index.hu-n megjelent cikkekkel kapcsolatban indultak a vizsgálatok.

Közölte: az FKF Zrt. vezérigazgatója azonnali hatállyal elrendelte a társaság kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiájának, és az annak alapján elvégzett tevékenységek teljes körű felülvizsgálatát 2006. június 1-jéig visszamenőleg.

A vizsgálat kiterjed a kutatás-fejlesztési tevékenységgel kapcsolatban igénybe vett szakértők tevékenységére, a társaság által ezen szakértőkkel megkötött szerződésekjogszerűségére, a szerződésekben megfogalmazott igények teljesülésének vizsgálatára, "a teljesítések szakmai megfelelőségére".

Mint írta, a vizsgálatnak azt kell megállapítania, hogy a kutatás-fejlesztés körében megkötött szerződések megfeleltek-e a társaság ilyen célú stratégiájának, továbbá "milyen módon kerültek felhasználásra a társaság működésének javítása, hatékonyabbá tétele érdekében".

A BVK szóvivője közölte azt is, hogy a vizsgálatban külön hangsúlyt fektetnek a szerzői és kapcsolódó jogok betartásának kérdéseire, és a szerződésben kikötött kártérítési felelősség érvényesíthetőségére.

"A kellő jogi intézkedések megalapozása érdekében az FKF Zrt. vezérigazgatója a belső vizsgálatain túl elindít egy független szakértői vizsgálatot is" - írták.

Az index.hu szerdán és csütörtökön megjelent cikkeiben arra hívta fel a figyelmet, hogy egy, az FKF Zrt.-nek készített innovációs tanulmány szerzői több más szerző korábbi tanulmányát is "átvették", az egyiket biztosan a szerző engedélye nélkül. (A "levett" tanulmányok az interneten csütörtökön is elérhetőek voltak.)

Korábban a rendőrség egy feljelentés kapcsán nyomozást indított a tanulmányok ügyében, amelyeket - információk szerint - 2009-ben rendelt meg az akkori vezérigazgató-helyettes, aki jelenleg az FKF vezérigazgatója. A nyomozás azért indult, mert a három, összesen húszmillió forintba kerülő kutatási anyaggal kapcsolatban közbeszerzési problémák is felmerültek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.