Margit helyett Manci híd? A honvédség már vizsgálja a lehetőséget

Manci hídnak nevezték a pestiek azt a pontonhidat, amelyen a II. világháború után a felrobbantott Margit híd mellett több mint két évig lehetett átkelni a Dunán. Hasonló átkelési lehetőség létrehozásáról beszélt tegnap Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes. Az ötlet tetszik Tarlós Istvánnak, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjének is. A honvédelmi miniszter parancsára már vizsgálják a katonai pontonhíd felállításának lehetőségét. Problémás, hogy a vízi út biztosítására naponta többször szét kell majd szedni.

Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes ideiglenes pontonhíd létrehozásának a lehetőségét vetette föl, illetve azt, hogy ideiglenes városszéli P+R parkolókat kellene kialakítani és újabb buszsávokat kijelölni annak érdekében, hogy a Margit híd felújításának egy éve alatt minél kevesebb kellemetlenséget kelljen elviselniük a budapestieknek.

Közölte, hogy felkérésére a Városháza közlekedési szakemberei a hétvégéig közlekedésszervezési, forgalomtechnikai és pénzügyi szempontból áttekintik azt, hogy a rekonstrukció alatt milyen megoldásokkal biztosíthatnák a város közlekedésének zavartalanságát. A Margit hídon jelenleg naponta mintegy ötvenezer autó halad át, s ez jelzi a megoldandó feladat nagyságát - mutatott rá.

A szocialista politikus emlékeztetett arra, hogy a második világháborúban felrobbantott Margit híd mellett 1946 májusától több mint két éven át működött a köznyelv által „Manci hídnak" elnevezett pontonhíd. Úgy vélte, hogy egy ilyen ideiglenes pontonhíd a reggeli és a délutáni közlekedési csúcs idején mindenképpen segíthetné az autók átkelését, napközben viszont lehetővé tennék a hajók közlekedését a Dunán.

Ma Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője „működőképes gondolatnak" nevezte az ideiglenes pontonhíd létesítését. Hozzátette: csak a költségek pontos ismeretében lehet ez ügyben véglegesen állást foglalni. Tarlós emlékeztetett rá, hogy már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy terelő utak hiányában nehéz lesz a jelenleg a Margit hídon naponta közlekedő 56 ezer körüli autót átterhelni más hidakra.

Szerinte egy ideiglenes pontonhíd megoldást jelenthet, de a költséghatárokon túl, komoly egyeztetésre lesz szükség ez ügyben a vízügyi hatóságokkal, a nemzetközi hajóforgalom miatt. - Lehet, hogy operatív akadályai lesznek annak, hogy éppen csúcsforgalomban tudja a város ezt az ideiglenes pontonhidat használni - fűzte hozzá.A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja annak lehetőségét, hogy megvalósítható-e a felújítandó Margit híd ideiglenes kiváltása katonai pontonhíd létesítésével.

A honvédelmi miniszter utasítására a minisztérium szakemberei már a főpolgármester-helyettes megkeresését megelőzően is vizsgálták azt, hogy a honvédség miként tudna hozzájárulni a főváros forgalmi változásainak elviselhetőbbé tételéhez a Margit híd felújításának ideje alatt.

Már a vizsgálat eddigi megállapításaiból is látszik, hogy ez az elképzelés számos megoldandó problémát vet fel, abból következően, hogy a pontonhíd katonai célú, katonai járművek és technikai eszközök alkalmi átkelését biztosító szerkezet és nem pedig huzamosabb ideig, állandó civil forgalom céljából működtetett konstrukció.

A huzamos idejű igénybevétel miatt számolni kell a Duna változó vízállásából adódó nehézségekkel is, de ugyanígy megoldandó problémát jelent a két parton a személygépjárművek számára létesítendő biztonságos fel- és lehajtók kialakítása.

Mivel tehát a híd eredetileg nem polgári, hanem ideiglenes katonai forgalomra tervezett, nincsenek a civil forgalom biztonságos lebonyolításához szükséges forgalombiztonsági berendezései. Gondot jelent a közvilágítás megoldása és az is, hogy az alacsony padozatú járművek - például autóbuszok - nem tudnak rá fel és lehajtani. Ehhez kapcsolódóan gondolni kell a hídon esetleges műszaki hiba miatt meghibásodó járművek elszállítására, 24 órás készenléttel.

Az előzetes számítások szerint a híd működtetésének összköltsége egyetlen napra mintegy 20 millió forint. Ez az összeg azonban még nem tartalmazza az eszközök közép- és nagyjavításainak és évszaki felkészítésének - pluszként jelentkező - költségeit.

További figyelembe veendő szempont, hogy egy ilyen jellegű híd üzemeltetéséhez állandó, erre kiképzett személyzetre van szükség, ami kizárólag a Magyar Honvédségnek van. Ez a vizsgálatok szerint, a szükséges váltásokkal együtt minimálisan 480 főt igényel folyamatosan, a híd működtetésének teljes időtartama alatt. A működtetéshez kapcsolódik az is, hogy mivel a Duna nemzetközi vízi út és rajta zajló hajóforgalom biztosítására nemzetközi egyezmények kötelezik az országot, a pontonhíd nem üzemelhet folyamatosan, naponta többször, nappal és éjszaka is nyitni, illetve zárni kell, azaz meg kell bontani, és újra össze kell szerelni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.