Újra kezdődik a dombóvári polgármesterper

Újra kezdődött pénteken Dombóvár független polgármesterének büntetőpere a Tolna Megyei Bíróságon, Szabó Lorándot sikkasztással, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolják.

Az ügy utolsó érdemi tárgyalása óta több mint hat hónap telt el, így a büntetőeljárás szabályai szerint újra kell kezdeni a per tárgyalását - jelentette be a pénteki tárgyaláson a tanácsvezető bíró. A Tolna Megyei Főügyészség kétrendbeli, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással, egyrendbeli vesztegetéssel és ugyancsak egyrendbeli hivatali visszaéléssel vádolja Szabó Lorándot.

A politikus a vád szerint 2003-ban és 2004-ben három alkalommal képviselő-testületi felhatalmazás nélkül adott megbízást arra, hogy a város önkormányzata összesen 206 millió forintot utaljon át a részben önkormányzati tulajdonú Gunaras Rt.-nek, valamint a Kapos Innovációs és Transzferközpont Kht.-nak. A vesztegetést és a hivatali visszaélést az ügyészség szerint azzal követte el, hogy 2008 márciusban egy fideszes önkormányzati képviselőnek kétmillió forintot küldött, és tanácsnoki állást ajánlott azért, hogy álljon el egy ellene indított rágalmazási pertől.

A polgármester ellen folyó per 2009. október 30-án kezdődött, ám 2010 június óta részben a védelem, részben a dombóvári önkormányzat kezdeményezésére nem volt érdemi tárgyalás. A város előző, fideszes polgármestere, Patay Vilmos jelezte a bíróságnak, hogy az önkormányzat sértettként részt kíván venni a perben, a védelem pedig az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) megkeresését indítványozta, amely vizsgálatot folytatott egy, a per tárgyát képező pénzmozgással kapcsolatban.

A dombóvári önkormányzatot a pénteki tárgyaláson nem képviselte senki; Szabó Loránd - korábbi vallomásával egyezően - nem ismerte el felelősségét a pénzátutalásokkal kapcsolatban, és hangsúlyozta, hogy miután az összegeket visszautalták, nem érte kár az önkormányzatot.

Az OLAF vizsgálatának eredményével kapcsolatban a bíró jelezte: az iratok bizalmas minősítésűek, így nem tartoznak a nyilvánosságra.

A vádlott korábban sajtótájékoztatón azt közölte: a Kapos Innovációs és Transzferközpont Kht.-nak utalt 26 és 40 millió forinttal összefüggésben az OLAF vizsgálata "nem talált elégséges bizonyítékot, amely az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő szabálytalanság tényállását megerősítette volna".

Szabó Loránd 2002-től 2009-ig volt Dombóvár MSZP-s polgármestere; 2009. június 17-én egy, a mostani eljárás tárgyát képező vesztegetési üggyel összefüggő rágalmazási per miatt lemondott tisztéről. 2010. október 3-án függetlenként választották ismét Dombóvár polgármesterévé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.