Újra jár az IC Zalaegerszegre és Kaposvárra

Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően öt év után vasárnaptól ismét közlekednek Intercity vonatok Zalaegerszeg és Budapest között, a menetidő is lényegesen lerövidül. Újraindultak a járatok Kaposvárra is.

Magyar Péter, a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. személyszállítási központjának vezetője vasárnap délután a zalaegerszegi vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón elmondta: a pályavasúti fejlesztések és a személykocsik korszerűsítése tette lehetővé a kedvező változásokat. Az eddigi hét vonatpár mellett most már naponta négy - vasárnaponként öt - Intercity járat közlekedik Zalaegerszeg és Budapest között, a menetidő alig három órára rövidül - tette hozzá.

A vasúti pálya fejlesztései közül először elkészült az Őrihodos és Boba közötti szakasz nagysebességű közlekedést lehetővé tévő felújítása, majd megépült a bobai deltavágány, ami biztosítja, hogy irányváltás nélkül mehessenek a vonatok Budapest felé. A napokban pedig befejeződött a Budapest-Kelenföld és Székesfehérvár közötti vonal korszerűsítése, amelynek köszönhetően Tárnok és a főváros között már két vágányon közlekedhetnek a vonatok.

Megemlítette, hogy a zalai megyeszékhelyet érintő járatbővítés azért is indokolt, mert a pályaépítések okán lelassult közlekedés miatt hat-nyolc év alatt 30-40 százalékkal csökkent a zalaegerszegi utasok száma. Ezt most minőségi szolgáltatásokkal igyekeznek újból növelni, s ennek egyik lépése volt a korábban bevezetett ütemes menetrend, azaz a kétóránkénti járatok indítása Budapest és Zalaegerszeg között.

A felújított kocsik nagy részében már van, a többiben februárig építik ki az ingyenes internetelérést, de biztosított ülőhelyek és klimatizált, hangszigetelt kocsik szolgálják az utasokat. A közeljövőben pedig már nemcsak az Intercityken, hanem a gyorsvonatokon is felújított kocsik közlekednek majd - jelezte a vasúti szakember.

A Mariborból érkező és Budapestre tartó új Citadella Intercity indulásához kapcsolódóan tartott tájékoztatón Vigh László, a választókerület parlamenti képviselője (Fidesz-KDNP) azt mondta: a fejlesztésnek köszönhetően időben közelebb került egymáshoz a főváros és a zalai megyeszékhely. Hozzátette, hogy leginkább az egyetemistáknak, munkavállalóknak nagyon fontosak ezek az újdonságok, amelyek nemcsak Zalaegerszeg, de az egész térség számára jelentős változások.

Doszpoth Attila, Zalaegerszeg alpolgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a gyorsabb, kényelmesebb és minőségibb közlekedés fejlesztése remélhetőleg nem áll meg. A zalai megyeszékhely ugyanis idén pályázott a KÖZOP program forrásaira egy intermodális csomópont tervezésére, amelynek megvalósítása lehetővé tenné az autóbuszos és a vonatközlekedés együttműködését.

Kaposvár: Rippl-Rónai InterCity

Ezen a néven Budapest és Kaposvár között szintén december 15-től új közvetlen vasúti járat közlekedik. A Keleti pályaudvaron tartott vasárnapi járatindító ünnepségen Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: a Zágrábba tartó új nemzetközi járat részeként közlekedő vonattal újjáéled a közvetlen vonatkapcsolat Budapest és Kaposvár között.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere megköszönte a vasúttársaságnak, hogy hosszú idő után meghallotta kérésüket és közvetlen vasúti eljutást tesz lehetővé átszállás nélkül Kaposvár és Budapest között, felújítja a Dombóvár-Kaposvár vasúti pályát, és elvégzi a kaposvári vasútállomás rekonstrukcióját.

Dávid Ilona kiemelte: az elmúlt időszakban vasúti hidakat újítottak fel a térségben, felszámolták a lassújeleket és terveik között szerepel a Dombóvár és Kaposvár közötti vasútvonal átépítése is. A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy átépítik a kaposvári vasútállomást, ahol integrált ügyfélszolgálati fejlesztési programot valósítanak meg. A kivitelezés 2014 nyár elején indul és 2015 nyarára be is fejeződhet.

Szita elmondta: Rippl-Rónai József kultuszt építenek, a város szülöttje lesz Kaposvár arca, kiállításokkal, fesztiválokkal igyekeznek ezt erősíteni. A polgármester az eseményen mindenkit meghívott a 2014 május 22. és 25. között Kaposváron rendezendő Rippl-Rónai Fesztiválra. A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint Budapest-Kaposvár-Budapest között éves szinten mintegy százhúszezren utaznak vasúton.
    A naponta közlekedő Rippl-Rónai IC Budapest Keleti pályaudvarról 14 óra 45 perckor indul, Kaposvárra 17 óra 36 perckor érkezik. Kaposváron 18 óra 04 perckor lehet felszállni a Keleti pályaudvarra 21 óra 15 perckor érkező vonatra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.