Újra bíróság előtt Burkáék

Perújítás miatt emberölés vádjával áll ismét bíróság előtt apa és fia a Debreceni Törvényszéken: Burka Ferencet és fiát korábban előbb 15, illetve 13 év fegyházra ítélték, majd megismételt eljárásban bizonyítottság hiányában jogerősen felmentették a gyilkosság vádja alól.

Az újszentmargitai idősebb és ifjabb Burka Ferencet az 1999-ben történt bűncselekmény miatt különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsították, emiatt öt évet és nyolc hónapot töltöttek előzetes letartóztatásban. Apa és fia a felmentő ítélet után kártalanításért beperelte az államot, és 20, illetve 25 millió forintot kapott. Ez a Magyarországon valaha megítélt legmagasabb összegű állami kártalanítás volt indokolatlan fogva tartás miatt.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség 2012. márciusban perújítási nyomozást rendelt el, amelynek során új tanúk és szakértők kerültek képbe, új tárgyi bizonyíték került elő, illetve titkos adatszerzés útján is jutott új információkhoz a nyomozó hatóság.

A Debreceni Törvényszéken Lányi Csaba büntetőtanácsa kedden, az első tárgyalási napon az ügyben keletkezett iratokat, illetve a vádlottak - akik a bíróság előtt kedden nem tettek vallomást - korábbi vallomásait ismertette.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.