Újra az AB előtt az indítvány

Hétfőn ismét tárgyalja a kormány devizahiteles indítványát az Alkotmánybíróság, az ügy folyamatosan a testület napirendjén van, és rövidesen megszülethet a döntés – közölte a távirati irodával Bitskey Botond, az AB főtitkára.

A kormány november végén fordult a testülethez, hogy az alaptörvény értelmezését kérje a devizahitelekkel összefüggésben.

Bitskey Botond a kormány indítványával kapcsolatban elmondta: az két elvi kérdést tartalmazott. Egyrészt, hogy az alaptörvényből levezethető-e olyan konkrét fogyasztóvédelmi rendelkezés, amely szerződési feltétel, bírósági ítélet vagy jogszabály alaptörvény-ellenességét okozná. Hozzáfűzte, az AB-nak ebben az ügyben nem azt kell eldöntenie, hogy a devizahitel-szerződések vagy azok egyes elemei alkotmányellenesek-e. A kormány indítványának másik eleme az volt, hogy az úgynevezett devizahitel-szerződések milyen keretek között módosíthatók jogszabállyal.

A főtitkár megjegyezte: indítványában a kabinet nem kérte, hogy az AB konkrét kérdésekben foglaljon állást. Arra a felvetésre, hogy a Kúria tavaly decemberben hozott jogegységi határozatát figyelembe veszik-e, Bitskey kifejtette: az AB előtt folyó eljárásnak a Kúria döntése nem tárgya, annak tartalmára az alkotmánybírósági eljárás semmilyen módon nem hat ki, mint ahogy szintén nincs közvetlen kapcsolat az alkotmánybírósági eljárás és az Európai Unió Bírósága előtt folyó eljárás között.

A Kúria polgári kollégiuma decemberben jogegységi határozatban mondta ki többek között azt, hogy a devizahitel-szerződések nem tekinthetők érvénytelennek pusztán az adóst terhelő árfolyamkockázat miatt. A Kúria szerint a bíróság csak kivételesen, egyedi jogviszonyokban módosíthat egyes szerződéseket. A társadalmi méretű problémák megoldásának nem a bírói út a megfelelő módja, hanem a jogalkotás, amely figyelembe tudja venni az össztársadalmi érdekeket is. Az EU Bírósága a devizahiteles szerződések egyes feltételeinek tisztességtelenségével kapcsolatban vizsgálódik. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.