Újra akcióban az éhségmenet - szakszervezetet alakítanak közmunkásoknak

Néhány héten belül a borsodi megyeszékhelyen megalakítják a Közmunkások Szakszervezetét, a szövetség vezetője az „éhségmenetként” elhíresült mozgalom egyik vezetője, Komjáthi Imre lesz – tudta meg a Népszabadság.

Értesüléseink szerint az új szakszervezet a gyalogmenetből kinőtt Munkát-Kenyeret Mozgalom érdekvédelmi „szárnya” lesz, amelyet egyúttal a politikai baloldal „élő lelkiismeretének” is szánnak. Az elmúlt időszak tapasztalatait felismerve és elemezve a borsodi mozgalmárok szükségesnek látták, hogy a több mint százezres közmunkás rétegnek is megteremtsék az elengedhetetlen érdekvédelmi hálót, ezzel elősegítve, illetve adott esetben kikényszerítve a jobb munkakörülményeket és fizetést.

Úgy tudjuk, hogy idén ősszel újabb gyalogmenetet is szerveznek, ezúttal a Nyírségből Nógrádig, közben fórumokat tartva és toborozva a szakszervezet új tagjait. Utóbbiaknak elég havonta „egy fémpénzt” befizetnie majd tagdíjként a közös kasszába.

Az „éhségmenet” egyéves évfordulójára is készülnek, a tervek szerint megismétlik majd a Budapest-Miskolc menetet; már amennyiben addig nem változnak érdemben a munkavállalás és a megélhetés körülményei az országban.

Komjáthi Imre és a Munkát-Kenyeret Mozgalom néhány tagja hétfőn a Terror Háza múzeum előtt tartott rövid demonstrációt, tiltakozva az intézményt irányító Schmidt Mária egyik legutóbbi írásában megfogalmazottak ellen. A Terror Háza vezetője cikkében többek között felelősséget nem vállalónak, lustának, nagyigényűnek és elkényelmesedettnek nevezte a magyar munkásokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.