Újra Tahitótfalu nyerte a Nemzeti Vágtát

Molnár Gyöngyi, Tahitótfalu lovasa nyerte Iceman nevű lován a Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap délután a fővárosi Hősök terén rendezett versenyen.

Molnár a döntőben Baja, Hernádnémeti, Lemhény és Szentlőrinc versenyzőjét utasította maga mögé. A tahitótfalui lovas immár második alkalommal lett a Nemzeti Vágta leggyorsabb versenyzője: a 2011-es vágtán aratta első győzelmét.

Az ünnepélyes díjátadón a győztes, 2014 leggyorsabb lovasa átvehette a vándordíjat, egy 1848-as huszárszablyát és az ötmillió forintos jutalmat. Iceman hátára arany lótakarót terítettek. A döntőben másodikként befutó tavalyi győztes, Németh János, Baja lovasa egymillió forintot, a harmadik helyezett, az idén Hernádnémetit képviselő Vass Jennifer - a 2012-es vágta bajnoka - ötszázezer forintot vihetett haza. A negyedik és ötödik helyen végzett lovasok, Zsigmond János (Lemhény) és Arató Barna (Szentlőrinc) 300-300 ezer forintot kaptak.

Délután megrendezték a PreVital nemzetközi futam döntőjét is, amelyen Kína, Kazahsztán, Bulgária, Magyarország, Csehország és Szlovákia lovasa versenyzett az elsőségért. Végül a magyar versenyző, Varga Zoltán aratott győzelmet a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok shagya-arab lova, Shagya VII-2 hátán. Második helyen Csehország, harmadik helyen pedig Bulgária lovasa végzett. Negyedik helyre a kínai, ötödikre a kazah lovas érkezett be. A szlovák versenyző az első start alkalmával felbukott lovával, ezért kizárták a versenyből, a döntő futamban így végül öt lovas versenyzett.

Az előfutamokon résztvevő összesen tizenegy külföldi és egy magyar lovas országuk tradicionális öltözeteit viselve nem saját, hanem sorsolás alapján egy magyar fajtájú, a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kapott saját tenyésztésű shagya-arab magyar fajta lóval indult.

A Hősök terén kialakított különleges helyszínen megrendezett eseményen összesen 72 település képviseltette magát, a 17 elővágta során pedig mintegy 300 települést mozgatott meg a verseny Magyarországon és a határokon túl. A kétnapos versengésre több tízezren látogattak ki a fővárosi helyszínen, az otthonról szurkolók a közmédia csatornáin követhették figyelemmel élőben a versengést.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.