Máris megbukott a halászat nélküli halgazdálkodási modell a Balatonon, amelyet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter harangozott be tavaly decemberben. A Népszabadság információi szerint a tárca a nyilvánosság mellőzésével engedélyezte a Balatoni Halászati Nonprofit Zrt.-nek (BHNP) az angolnahalászatot a Sió zsilipjénél, indirekt módon visszaigazolva, hogy a tó halállománya halászati módszerek alkalmazása nélkül nem kezelhető.

2012-ben 133 tonna busa, nyolcvan tonna keszeg, tíz tonna angolna, nyolc tonna ponty, két tonna süllő volt a BHNP zsákmánya

Ahogyan arról lapunkban annak idején beszámoltunk, az agrárminiszter december közepén leállította és határozatlan időre felfüggesztette az „iparszerű” balatoni halászatot, kilátásba helyezve, hogy a tó halászati hasznosítási jogait a horgászszervezetek kapják meg. Fazekas akkor azt is kijelentette: meg fogja vizsgálni, hogy szükség van-e egyáltalán a BHNP létezésére és működésére. A jelek szerint az utóbbi kérdésre egyértelmű igenlő válasz született, amit nemcsak az angolnahalászat fentebb említett – de nagydobra azért nem vert – engedélyezése jelez, hanem az is, hogy a decemberben lemondott Füstös Gábor helyére új vezérigazgatót neveztek ki Szári Zsolt személyében. Az új szakembernek – aki dolgozott már a BHNP-nél, és a fonyódi tógazdaságot is vezette –halgazdálkodási tapasztalata és horgászmúltja is van, ugyanúgy, mint Füstösnek, vagyis egyfajta folyamatosságot jelent a halászati cégnél.

A Balatonon egyébként nem tavaly, hanem még az előző kormány idején, 2009-ben szűnt meg az iparszerű halászat, azóta kizárólag úgynevezett „állomány-karbantartó” halászati tevékenység zajlik a tavon. 2012-ben (ez az utolsó év, amelyről teljes egészében feldolgozott adatok állnak rendelkezésre) a halászok 234 tonna halat – ezen belül 133 tonna tájidegen busát, nyolcvan tonna keszeget és tíz tonna angolnát – zsákmányoltak, az elsődleges horgászhalnak számító pontyból és süllőből viszont csak nyolc, illetve két tonnát fogtak. Ugyanabban az esztendőben a horgászok 516 tonnás zsákmányából a ponty 252 tonnát, a süllő pedig 65 tonnát tett ki.

A számok világosan mutatják: a halászat mennyiségi és minőségi szempontból sem konkurenciája, sokkal inkább kiegészítője volt a horgászatnak, és főleg olyan problémákat próbált megoldani (például a busa túlszaporodását), amelyek horgászeszközökkel kezelhetetlenek.

Úgy tudjuk, a kormány továbbra sem konzultált a helyi és az országos horgászszervezetekkel a Balaton jövőjéről, és érdemi lépés ebben az ügyben – a korábbi ígéretekkel ellentétben – a választásokig már nem is várható.

Információink szerint a BHNP tevékenységével a horgászok sem voltak maradéktalanul elégedettek. Sokak szemét szúrta például a nyári partközeli vonóhálós halászat, annak ellenére, hogy inkább a pecázók kedélyére volt hatással, nem a halállományra vagy a fogható halmennyiségre.

Azt a törekvést sem övezte egyértelmű rokonszenv, hogy a tó környéki vendéglők a tengeri hekk helyett inkább balatoni keszeget áruljanak. (Ez egyébként nem a minőséggel, hanem gyakorlati okokkal függ össze: a keszeg sütés közben 30 százalékot veszít a tömegéből, a száraz, szivacsszerű hekk viszont körülbelül 20 százalékot még nyer is, mivel felszívja az olajat, vagyis az előbbi egészségesebb, az utóbbi viszont sokkal gazdaságosabb.) A tó horgászkezelésbe vonásának vagy legalábbis a horgászokkal történő szorosabb kooperációnak egyébként sok pártolója lenne, ám azt a horgászszervezetek is látják, hogy valamilyen állomány-karbantartó halászatra szükség lesz.