Újjászervezné az EU-t az LMP

A fiatalokért, a kisvállalkozásokért, a munkavállalókért, a föld megtartásáért, atommentes Európáért és az unió újjászervezéséért kíván az LMP jelen lenni az Európai Parlamentben (EP) - így foglalták össze célkitűzéseiket jelöltjeik és társelnökeik a párt kampányzáró rendezvényén szombaton Budapesten.

Mohai Balázs / MTI

Schiffer András társelnök szerint egyedül az LMP képviselői kerülnek olyan frakcióba az EP-ben, amely mentes a lobbinyomástól és szembeszáll a szabadkereskedelmi politikával. A globális kapitalizmus olyan iránya érvényesül ma, amelyben a nagyvállalatok "eszement szabadkereskedelmi politikát" diktálnak, ami fenyegeti a jövőt, letöri a béreket és embertelen munkakörülményeket teremt - mondta.

Az unió is emiatt lett kétsebességes, ahol a nagyhatalmak a periféria kontójára gazdagodnak - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy küzdeni kell a ciántechnológia alkalmazása ellen. A politikus emellett egységes uniós bérpolitikát és munkajogi szabályokat javasolt, valamint a magyar termőföld megvédését, azt szerinte ki kell vonni a szabad kereskedelem hatálya alól. Javaslatai között szerepelt, hogy a kisebbségi autonómia ne csak álom legyen, hogy Európa atommentessé váljon, és az is, hogy elszámoltathatók legyenek a strasbourgi képviselők.

Meszerics Tamás listavezető átlátható, elszámoltatható uniót tart fontosnak, amelyben a tagállamok szolidárisak egymással. Úgy vélekedett: az unió szétesése csak akkor akadályozható meg, ha megvalósulnak a pártja által szorgalmazott szakpolitikai célkitűzések.

A politikus bírálta a többi pártot, mert szerinte csak az LMP beszélt arról, mit akar tenni az EP-ben. Úgy vélekedett: pártja a garancia az unió intézményrendszerének megújítására.

Bírálta mind a jobb-, mind a baloldali kormányokat, mert vagy nem használták ki a rendelkezésre álló uniós forrásokat, vagy ha igen, akkor azok egy része magánzsebekbe vándorolt. Megjegyezte, hogy az unió által biztosított felzárkóztatási források nem voltak elegendőek.  

Szél Bernadett társelnök a kampányban a "jobboldali melldöngetést" politikai pótcselekvésnek nevezte, de attól is óvott, hogy az unió a "baloldali triász", vagyis Mesterházy Attila MSZP-elnök, Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője és Gyurcsány Ferenc DK-elnök pankrációjának újabb helyszíne legyen. Beszédét azzal zárta: erős, európai független Magyarországot kíván látni az unióban.  

Csiba Katalin képviselőjelölt úgy vélekedett: ha pártja és az európai zöldek nem változtatják meg az uniót, akkor senki sem fogja. A vasárnapi voksoláson alacsony részvételre számít, erről szerinte azok a politikusok tehetnek, akiknek érdekük, hogy zárt ajtók mögött dőljenek el fontos kérdések. Közölte: nyomon fogják követni az összes képviselő munkáját.

Szakpolitikájukról szólva azt mondta: energiafüggetlen, atommentes Európát hirdetnek, ahol a föld azé, aki dolgozik rajta, nem a nagyvállalati, ipari mezőgazdaságé. Mint mondta, a következő húsz év a fiatalokon fog múlni, értük kell kiállni, hogy munkát kapjanak, emellett a kisvállalkozások helyzetbe hozását is fontosnak nevezte a multikkal szemben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.