Újinfluenza: 130 halott

A lakosság egyharmada beoltatta magát, ezzel a világ első tíz országa között vagyunk. Marad még bőven vakcina.

Az őszi hónapokra újabb 1,3 millió térítésmentes influenza elleni oltóanyagot rendel a kormány az Omninvest-től. A vakcina három törzset tartalmaz, köztük a pandémiás H1N1 vírust. Azaz egyetlen szúrással lehet megszerezni a védettséget - közölte Falus Ferenc országos tiszti főorvos újságírókkal szerdán.

A legújabb vakcina a H1N1 törzsön kívül a H3N2 és B jelű törzseit is tartalmazza majd. Marad még bőven, körülbelül 800 ezer adag a jövő szezonra is abból a 4 millió térítésmentesen adható H1N1 elleni adagból is, amit a kormány a fokozottan védendő lakosságnak rendelt még a múlt évben.

Az országos tiszti főorvos szerint azonban a vakcinák felhasználhatósága két évig meghosszabbítható, tehát kárba biztosan nem vesznek. Hetek óta nincs influenza járvány, és ez talán annak is köszönhető, hogy a hazai lakosság 30 százaléka beoltotta magát, és ezzel a világ első tíz, Európában pedig az első öt ország között vagyunk.

A mögöttünk lévő influenza-szezonban 5102 beteg került kórházba, közülük 584 szorultak intenzív ellátásra, 353 embert lélegezettek géppel. Eddig összesen 130 beteg halála hozható összefüggésbe az újinfluenza vírussal - tette hozzá Falus Ferenc.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.