Ujhelyi: Orbán minden szava védhetetlen

Az MSZP véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszéde „egy sötét zárványba tokosodó Magyarországot fest fel” – írta hétfői nyílt levelében a szocialisták alelnöke.

Ujhelyi István hangsúlyozta, hogy a tusnádfürdői beszéd fontos mérföldkövet jelent „a nemzeti együttműködés állampárti rendszerének kiépítésében”, ezért komolyan kell venni. A magyar miniszterelnök őszintén és valójában érdemi kontroll nélkül mondta el, hogy mit gondol Magyarországról, a jövőjéről és új, állampárti berendezkedéséről – szögezi le.

A beszéd nem csak azért kell, hogy figyelemre és fegyelemre késztessen, mert a magyar miniszterelnök egyértelmű iránymutatásáról szól, sokkal inkább azért, mert „egyre többen törődnek bele abba, hogy a rezsim leválthatatlan, a rendszer megváltozhatatlan, hogy »úgysem lehet tenni semmit«” – folytatta az európai parlamenti képviselő.

Úgy fogalmazott, hogy a tusnádfürdői beszéd azért fontos, mert magukat demokratáknak valló tömegek tapsolták meg a mondatokat, és védik többen azóta is. „Pedig minden szava védhetetlen. Legalábbis azok számára, akik egy nyugatos, szabad, befogadó európai értékrendben hisznek” – írta.

Az, amiről a tusnádfürdői beszéd szól, „egy sötét zárványba tokosodó Magyarországot fest fel”, ahol egy szűk kör pöffeszkedve gyarapodik, miközben százezrek menekülnek külföldre a megélhetést keresve, és miközben milliók élnek egyik napról a másikra, reménytelenül – fogalmazott.

Ujhelyi István szerint „most, hogy végre megérkeztünk a nyugatos és szabad Európába – még ha közös világunk valóban komoly változásokon is megy keresztül – nem fordíthatjuk vissza a hajót”. Állítása szerint erre minden héten újabb és újabb nyílt levélben fogja emlékeztetni a miniszterelnököt, „a nemzeti együttműködés hazug rendszerének zászlóvivőit” és mindazokat, akik „ezt a rezsimet épp azzal tartják fenn, hogy beletörődve, belefáradva idomulnak hozzá”.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.