Ujhelyi hetente megkongatja a harangokat

A mostani rezsim bukásra van ítélve, 2015 a baloldal visszatérésének éve lesz – állítja Ujhelyi István szocialista EP-képviselő. Úgy érzi, demokrataként az a dolga, hogy minden héten megkongassa a harangokat.
Ujhelyi István EP-képviselő, az MSZP alelnöke számára a 2014-es év egyik mérföldköve a jelenlegi miniszterelnök tusványosi beszéde volt. Orbán Viktor ekkor tette kétségektől mentesen világossá, hogy milyen rezsimet épít az egykori Magyar Köztársaság helyén. „Ekkor fogadtam meg, hogy minden héten emlékeztetni fogom a közvéleményt: veszélyes irányba tartunk" – írja közleményében a szocialista politikus.

Orbán Viktor azt ígérte kétharmados győzelmekor, hogy az „összefogás" után jön a megújulás, az elrugaszkodás, majd 2014-ben a „gyarapodás éve". Ujhelyi szerint a „rezsim névadója" csak azt felejtette el hozzátenni, hogy nem a választók, hanem a Fidesz vezetőinek és kiszolgálóinak gyarapodásáról beszélt. Magyarország és a magyar emberek ugyanis 2014-ben is csak vesztettek a nemzeti együttműködésnek hazudott rendszerrel.

Miközben Orbán oligarchái milliárdokat „felejtenek el" beírni a vagyonbevallásukba, a Fidesz vezető politikusai egyre látványosabban szakadnak el indokolatlan jólétükben a magyar valóságtól, a tanácsadók pedig félmilliós luxustáskákat lóbálnak a megélhetésükért tüntetők előtt, addig Magyarország egyre csak csúszik lefelé. 2014 a magyar emberek számára nem a beígért gyarapodás, hanem az egyre erősebb nélkülözés éve volt – állítja Ujhelyi István.

Az UNICEF hiteles adatai szerint az öt évvel ezelőtti állapothoz képest Magyarországon ma harmincháromezerrel több gyermek él szegénységben, az elmúlt években pedig hazánkban nőtt a leggyorsabban a gyermekszegénység az uniós tagországok közül. Ezek nem a gyarapodás jelei – jegyzi meg az EP-képviselő.

Tudható – folytatja –, hogy a magyar munkavállalók negyede ma a létminimum megteremtéséhez szükséges fizetésnél is kevesebbet keres és négymilliónál is jóval többen vannak, akik a létminimum alatt élnek. Bár Orbán Viktor gyarapodást, jólétet és békét ígért, helyette lecsúszást, tovább mélyülő szegénységet és állandósuló háborús retorikát hozott. „Orbán Viktor hazudott Magyarországnak. Nem kicsit, nagyon" – áll a közleményben.

Ujhelyi úgy véli, hogy 2015 a baloldal visszatérésének esztendeje lesz: a rezsim bukásra van ítélve, meg fogjuk mutatni, hogy Magyarország tényleg többet érdemel.

Az MSZP-s politikus végül hangsúlyozza: „Én jövőre is minden héten meg fogom kongatni a harangokat. Mert demokrataként ez a dolgom."

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.